A zsidó és keresztény vallás először lesz tananyag Egyiptomban

Kérdés azonban, hogy a szélsőséges iszlamista fiatalokra mennyire lesz jó hatással ez a lépés, akiket a demokrácia támogatóival együtt üldöz a jelenlegi kormány.

Egyiptom modern kori történetében először a kormány belefoglalta a tantervbe a muszlim vallásos ismeretek mellé az „összes ábrahámi vallás ismeretét” is. A lépést azzal indokolták, hogy a muszlim vallásos nevelés nem elég, a diákoknak más vallások „erkölcsi értékeit” is meg kell tanulniuk.

Faríd el-Bajadi, az országot gyakorlatilag kormányzó védelmi és biztonsági tanács tagja erről szóló, február közepén megfogalmazott előterjesztését a kormány és az elnök ma fogadta el. Ezzel az ország modern történetében először ismerkedhetnek majd meg a közoktatásban tanulók hivatalos keretek között is a zsidóság és kereszténység alapelveivel, történetével és tanításaival, írja az azonnali.hu.

El-Bajadi azonban nemcsak a vallási tolerancia mellett állt ki, egyes iszlám vallásos szövegek tananyagból való törlését is kezdeményezte az Arab nyelv, Történelem és Földrajz tantárgyakból, mondván, azok félreértelmezése a szélsőséges iszlamizmus felé taszítja az ifjakat.

Kamal Zakher újságíró, az Al-Monitornak azonban úgy nyilatkozott, a puszta tény, hogy a toleranciát bevették a tananyagba még nem fogja megváltoztatni azt, hogy Egyiptomban, főleg a szegényebb fiatalok körében az iszlám szélsőségesség továbbra is nagyon elterjedt és népszerű, a tiltás pedig csak még inkább vonzóvá tette ezeket a nézeteket.

Az országot irányító Abdel El-Sziszi de-facto katonai rezsimje ugyanis a „terrorizmus elleni harc” jegyében megszüntette a lényegi szabad médiát, és tömegesen hurcolja el nemcsak az iszlamista, de a demokráciapárti ellenzékieket is veszélyes börtöneibe.

Az országot irányító Abdel Fattah el-Sziszi altábornagy amúgy brutális katonai rezsimje 2013-ben puccsal vette el a hatalmat az Izrael- ellenes és antiszemita Muszlim Testvériségtől.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp