Balázs Fecó emlékére – Két Tanítás, útkeresés és búcsú

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Ma lenne 70 éves Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes és zenész, aki tavaly november 26-án hunyt el koronavírus fertőzésben. Az alábbi írásban Fináli Gábor rabbi állít emléket “egy szerény, alázatos és ebből kifolyólag nyitott embernek”.

(Egy szerény ember búcsúztatója)

A szerénységről

A Tóra, a Tanítás, a zsidó hagyomány szerint a legveszélyesebb emberi tulajdonság az egoizmus, az önzés. Ezzel szemben a legfontosabb, legjobb emberi tulajdonság a szerénység, az alázat, ami még az Istenfélelmet is megelőzi!

Önző, beképzelt embernek nehéz tanulni másoktól, az énközpontú ember barátokra, igaz társakra sem nagyon találhat, ha a belsejét kitölti az emberi tulajdonságok legrosszabbika: az egoizmus.

Ezzel szemben a szerény alázatos ember viszont az Istenfélelem, vagy a bölcsesség letéteményese, mert mindenkitől képes tanulni, mert senkire sem magas lóról tekint lefelé. Erre több, de mégsem sok példa van a hagyományban, Mózes, Ábrahám, Hillél…

Azt mondja hagyományunk, az ego-mentesség a kulcs a boldog, a kiteljesedett élethez, ahhoz hogy az ember olyan jó-emberré válhasson, akin a teremtmények lelke megnyugszik, mert kedvességet és harmóniát áraszt magából.

Az életút végén a gyászbeszéd, a heszped elvileg mindenkinek, mindig jár, de valójában így van ez?

A mai korunkban, az egyén iránt különösen érzékeny világban, az emberek többsége nem is érti, hogy ezen eltávozottnak joga a 4000 éves hagyomány szerint bizony esetekben csorbát is szenvedhet. A ma embere azt gondolná: „A távozót búcsúztatni kell, ez mindenkinek, mindig jár!”

Balázs Fecó

A hagyomány bár az ünnepnapon, vidám időszakban „elköltözők” mielőbbi eltemetését elrendeli és megköveteli, de búcsúztatót a végletekig meg is rövidíti, hogy a kellő és illő gyász ne mehessen a múltban történt esemény, a csoda és a csoda mellett szóló tanúskodás, azaz az ünnep valódi céljának a rovására.  (lásd ünnep =moÉD, ÉD= tanú)

Kikötések is vannak: hogy ha valaki nem tud semmi szépet és semmi jót mondani az eltávozottról, akkor inkább hallgasson…

Gyakran tapasztalom, hogy a legtöbb ember nem is tudja, hogy a gyászbeszéd, a búcsúztató nem a rabbi privilégiuma. Akár tucatnyian is méltathatják, dicsérhetik, emlékezhetnek és emlékeztethetnek az eltávozott érdemeire, fedhetnek fel közös életükből kedves részleteket, amikről a többi gyászolónak eladdig nem volt tudomása, pláne, hogyha bizton úgy gondolják, hogy ha akkor és ott nem tennék meg, lehet, hogy az általuk felidézett részlet a felejtés homályába szállna és az enyészeté lenne.

Közösséget építő, liturgiát felhasználó és a judaizmust a zenén és a szórakozáson keresztül terjeszteni, megkedveltetni szándékozó emberként 2018-ra már sokadszorra jutott eszembe az a gondolat, hogy írni fogok a magyar, pop, rock szakma, a beat generáció még aktív tagjainak, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt, hogy a segítségüket kérjem a zenei-liturgikus tárházunk kiszélesítésére, felfrissítésére. Fel szerettem volna kérni a legdallamosabb, legpopulárisabb, már kipróbáltan intergenerációs tetszésnek örvendő zenészek körét, hogy, ha van kedvük, szerezzenek dallamot héber zsoltárokhoz, imákhoz. Egyrészről arra gondoltam, hogy az amerikai, izraeli vallási, vallás-zenei, liturgikus szcénában, miliőben ez messze nem idegen, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években már megtörtént, és a hangzás és a dallamvilág, megtartva valamit a régiből, továbbfejlődött. Illetve azért is vetemedtem ilyen vakmerő és szokatlan lépésre, mert arra gondoltam, hogy esetleg az eddig főleg világi témák, időtálló slágerek, dallamok megálmodóinak esetleg kedvük lenne, hogy az ő Isten-adta tehetségükkel a liturgiai térben is maradandót, generációkon át tartó és dúdolt dallamokat teremtsenek….

A harmadik ok, amiért erre a lépésre szántam magam az a tapasztat, hogy a legkedveltebb dallamok manapság olyan, réginek tűnő dallamok, amelyeknek valójában majd mindegyike XX. századi. Az elmúlt korszakok, főleg az elmúlt 70 év zenéi „tarolnak” igazán a zsinagógai térben, vagy kántorversenyeken, koncerteken, hiszen ezek egy zenei- ízlésbeli vízválasztó után keletkeztek, és ezeket tudják legtöbben együtt énekelni: mind ennek a kornak a szülöttei vagyunk.

A ma ismert zsidó dallamok szinte mindegyike, lett légyen az bármilyen ősinek tartott dallam, neológ liturgia, vagy hászid nigun, nem régebbi 150-250 évesnél, ellenben mindegyikük magukon viseli szláv, német, magyar, balkáni környezetük vagy netán a XIX. században oly divatos opera, sőt mi több, az operett nyomait.

Hála a valaha a Rózsavölgyi könyvesboltban dolgozó, azt egy ideig vezető ismerősömnek, a legtöbb művészhez volt is címünk.

Több mint egy tucat levél ment ki ugyanazzal a felkéréssel és szöveggel.

Nyilván én is csak egy vak próbának tartottam, „miért is ne” alapon, csak egy bátrabb pillanatomban gondoltam ezt nem annyira elvetemült ötletnek…

Inkább nem számítottam válaszokra, mert, ki vagyok én és egyébként is, miféle ötlet ez….

Ha zsidó származású és hátterű, de nem vallásos a megszólított előadó akkor azért, ha nem zsidó, akkor meg pláne miért….

De két válaszlevél mégis érkezett!

Az egyik Balázs Fecótól. Attól a Balázs Fecótól, akinek a dalai végigkísérték gyermekkoromat, akinek a dalaira legjobb volt szerelmesnek, vagy szomorú szerelmesnek lenni…

Akinek a dalait már az én gyerekeim is, még ha nem is értik, ismerik, szeretik …

A válaszában megköszönte a megkeresést, és biztosított, hogy amint egészségi állapotában pozitív változás lesz, és ideje engedi, térjünk vissza erre a témára, de egyébiránt nagyon köszöni a felkérést.

De a történetnek itt még nincsen vége.

Válaszlevelének pozitív kicsengését – ami akár udvarias elutasítás is lehetett volna -, még azzal erősítette tovább, hogy még abban az évben, a neki megküldött tiszteletjeggyel eljött a Béjn Hájámim, akkori zenekarom, – vakmerően az Erkel Ferenc Színházba megrendezett – koncertjére.

Nem csak, hogy eljött, de még ajándékot is hozott.

Csak a koncert után tudtam meg, hogy ott járt, ott volt….

A dolgoknak nem lett és most már nem is lehet, sajnos, folytatása…

Menj békével drága Fecó

Ezzel a pár sorral szerettem volna emlékezni és tisztelegni egy grandiózus szerző és zenész előtt, aki még végtelenül szerény, alázatos és ebből kifolyólag nyitott is volt.

Példáját mindkét „területen” elég nehéz lesz felülmúlni…..

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp