Izraelbe érkezett a hazáját elhagyó iráni dzsúdóbajnok

Szaid Mollaej két éve döntött úgy, hogy nem szeretné többet Iránt képviselni, miután nem engedték neki, hogy kiálljon egy izraeli dzsúdós ellen. Most Mongólia színeiben érkezett egy tel-avivi versenyre.

Vasárnap a késői órákban érkezett meg a Ben-Gurion repülőtérre Szaid Mollaej korábbi világbajnok cselgáncsozó. Az iráni Mollaej 2019-ben döntött úgy, hogy elhagyja hazáját, miután az iszlám ország sportért felelős miniszterhelyettese a családja fenyegetésével kényszerítette arra, hogy szándékosan veszítsen el egy mérkőzést, nehogy az izraeli Szagi Muki ellen keljen megmérkőznie. Iráni sportolóknak ugyanis tilos izraeliekkel versenyezniük.

Szaid Mollaej

Muki akkor világbajnok lett, de sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a másik nagy esélyes Mollaejal nem küzdhetett meg. Az iráni dzsúdós a történtek után Németországban kért menedéket, majd a menekültstátuszt a Mongóliától kapott állampolgárságra cserélte, amit tavaly a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismert. Így elhárult annak akadálya, hogy az azóta közeli barátságot kötött két sportoló végre egymás ellen is összemérhesse erejét.

Mollaej most a héten Tel-Avivban megrendezésre kerülő cselgáncs Grand Slam-versenyre érkezett edzőjével. A reptéren újságíróknak azt nyilatkozta, hogy örül annak, hogy Izraelben lehet, biztonságban érzi magát, és itt az ideje a versenyzésnek, amiért tulajdonképpen odaérkezett.

Szagi Muki a Kan közszolgálati tévécsatornának pedig arról beszélt, hogy örömmel megküzd az iránival. Szerinte az, hogy Mollaej Izraelbe érkezett egy fontos üzenet a világ számára.

„Ez még közelebb hozhatja Iránt Izraelhez, és egyszerűen megmutatja, hogy a sport miként képes összehozni az embereket és átlépni a határokat”

– mondta a világbajnok izraeli dzsúdós. (Ynet, Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp