Zsidó barátjától elkobzott noteszben bukkantak József Attila eddig ismeretlen versére

Nagy ritkaságnak számít egy új József Attila vers, utoljára 2004-ben bukkantak ilyen írásra, amelyet árverezés keretében meg is lehet vásárolni.

Egy négy lapból álló notesztöredéken bukkant fel egy eddig nem ismert, a költő kézírásával írt József Attila-vers. Az Edit című, nyolcsoros vers szoros kapcsolatot mutat a Számvetés című versével, és ez József Attila első Edit-verse – állítja a kéziratról készült tanulmányában Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész. A lapok egy nagyobb, eddig szintén ismeretlen verses notesz részei lehettek, 1945-ben a költő egy zsidó barátjától kobozták el őket, írja a telex.hu.

A versnek azon túl, hogy a magyar irodalmi-kulturális életben szenzációszámba megy a felbukkanása, irodalomtörténeti jelentősége is van. Legutóbb ugyanis tizenhét éve bukkantak addig ismeretlen József Attila-versre.

Egy négy lapból álló, iskolai füzetnél picivel kisebb notesz, vagyis notesztöredék első lapján József Attila kézírásával egy nyolcsoros vers, alatta dátum (Bp. 1935. március 8.) és aláírás, a többi három lap üres (leszámítva egy ceruzával írt nevet: Barta István). A vers címe Edit, a szöveg látszólag banális:

Ezért üldögélek / a világban. // Minden pillanat / édes, kellemes // Ezért a szivemen / már nem / sötét dolgok ülnek / kedvesem mosolygok.

Az autográf verskézirat az Antikvárium.hu februári online árverésén kerül kalapács alá – a tételt már nyilvánosságra hozták az előzetes kínálatban, de a licitálás majd csak 18-án indul.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp