Kiborultak Szijjártó Péter követői, mert a miniszter a Rothschild családdal tárgyalt

A külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalára posztolta ki, amint éppen a Rothschild család képviselőivel tárgyal Párizsban. A kommentelők pedig az antiszemita összeesküvés-elméletek színes palettájával jelezték nemtetszésüket.

Szijjártó Péter folyamatosan posztol mindennapi tevékenységéről hivatalos Facebook-oldalán, amely több mint 220 ezer követővel rendelkezik. Tavaly nyáron még akkor is érkeztek a kemény munkával töltött órákról szóló bejegyzések, amikor a miniszter éppen egy állami közbeszerzéseken gazdagodó oligarcha luxusjachtján nyaralt az Adrián.

A múlt héten Szijjártó azonban nem nyaralni ment Párizsba, hanem részt vett a MEDEF francia vállalkozói szövetség üzleti fórumán, ahol többek között a Rothschild családdal folytatott tárgyalásokat. Hogy miről tárgyalt a nagy múltú zsidó család képviselőivel, az nem derült abból a Facebook-posztból, amelyben a miniszter ezt a tényt közölte néhány fotó és a következő kísérőszöveg társaságában:

„A Rothschild család története az 1700-as évekre nyúlik vissza, ők alkotják a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb bankárdinasztiáját, vállalatuk a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatást nyújtó társasága. Erőteljesen jelen vannak Közép-Európában, mi is szívesen működünk velük együtt.”

A Rothschild család puszta említése és a „szívesen működünk velük együtt” kitétel viszont annyira felzaklatta a miniszter követőit, hogy a kommentelők egy része már azt pedzegette, hogy többet nem fog a Fideszre szavazni. Ami azért annyira nem is meglepő, ha megnézzük a hozzászólásokban gyakorta előforduló kulcsszavakat:

  • háttérhatalom
  • Soros
  • ördög
  • rabszolgaság
  • ellenség
  • karvalytőke
  • szabadkőműves
  • hazaáruló
  • bűnözők
  • gyilkosok
  • világuralom

A felsorolást még lehetne folytatni, a bőséges, közel 2000 hozzászólás között szinte az összes létező antiszemita összeesküvés-elmélet megtalálható. Néhányan, hogy nyomatékosítsák mondanivalójukat még az összeesküvés-elméleteket megerősíteni vélt írásokat és videókat is megosztottak.

Végül íme egy remekre sikeredett, összefoglaló jellegű hozzászólás, hogy azok is ízelítők kapjanak, akik nem szeretnének beleolvasni a miniszter posztjához érkezett kommenthalomba:

„A valamikori Rothék akikből Rothschildok lettek a világtörténelem egyik legnegatívabb szereplői. Milliók életét tették tönkre: Soha nem szabad bennük bízni, mert csak az a maguk érdekeit nézik! Soha nem szabad elfelejteni, hogy az I.és II.V.H. és Trianon nekik köszönhető ahogyan Hitler, Lenin és Sztálin is!”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp