Nemet mondott a reform zsidók csatlakozására a Mazsihisz Rabbitestülete

Rossz irány, ha a Rabbitestületen belüli belső feszültségeket és magának a testületnek a szétesését ilyen provokatív döntésekkel próbálják ellensúlyozni, ugyanis a közgyűlés tavaly már felvette társult tagkánt a reformokat, nyilatkozta a Mazsihisz elnöke, Heisler András.

Tavaly februárban arról adtunk hírt itt a Kibic Magazinban, hogy társult tagja lett a két reform zsidó szervezet a Mazsihisznek, amelyet nagy többséggel szavazott meg a közgyűlés.

A Mazsihiszben folyó belháború azonban most odáig vezetett, hogy a Rabbitestület, amelyből eddig 6 rabbi lépett ki különböző okokból, elutasította, hogy a reformok akár társult tagként csatlakozzanak a szervezethez.

A társult tag azt jelenti, hogy a szervezetnek nem kell egyházi státusszal rendelkeznie – bár mostanra mindkét reform zsidó szervezet visszanyerte egyházi státuszát. Másrészt a társult tagok rabbijának a Mazsihisz nem ad fizetést.

Az a státusz tehát inkább szimbolikus gesztus a Szim Salom és a Bét Orim reform zsidó közösség felé, amelyet a Rabbitestület azzal az indoklással utasított el a napokban hozott határozatában, hogy „a reform hitközségek hitelvei és világnézete több ponton feloldhatatlanul eltér a neológ vallásfilozófiától. Szokásaik, az általuk követett rituális gyakorlat, a zsidóság definíciója, egész vallási életük is gyökeresen eltér az általunk, neológok által vallott és követett elvektől, gyakorlattól, vallási élettől”.

Ugyanakkor sokan éppen azzal vádolják a mostani neológ vallási vezetők jelentős részét, hogy ők maguk sem tartják már a neológ vallási előírásokat, illetve többen a most kilépett rabbik közül is sürgetnék a neológia vallási megújulását, a vallási előírások újragondolását társadalmi változások tükrében, amely segíthetné azt is, hogy több civil zsidó tudjon kapcsolódni a neológ vallási közösségekhez.

Az Rabbitestület döntésével kapcsolatban – mely a Heisler András-féle világi vezetéssel szemben a konzervatívabb irányt képviseli Róna Tamás rabbi vezetésével – megkerestük a Mazsihisz elnökét, aki közölte:

A reform közösségek 2020 februárja óta a Szövetség társult tagjai. A szervezeti változást jelentő határozatot szervezetünk legfőbb döntési testülete, a Közgyűlés hozta meg, és Alapszabályunk szerint nincs olyan testület a Mazsihisz-en belül, amelyik a Közgyűlési határozatot felülbírálhatná. A Mazsihisz változatlanul elkötelezett a „változó világra” történő nyitottság iránt. Rossz irány, ha a Rabbitestületen belüli belső feszültségeket és magának a testületnek a szétesését ilyen provokatív döntésekkel próbálják ellensúlyozni. Döntésüknek nincs relevanciája.

 

 

Mazsihisz tagok lettek a reform zsidó szervezetek – Kibic Magazin

Történelmi pillanatra került sor a február 2-i Mazsihisz közgyűlésen: társult tagja lett a két reform zsidó szervezet a hitközségnek. Heisler András szerint a döntés nem is arról, hogy reformközösség lesz-e a Mazsihisz, hanem arról, hogy lesz-e ötven év múlva neológia Magyarországon.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp