Idén sem maradnak el a becsületnapi megemlékezések

Bár a Kitörés túrát ebben az évben a járványhelyzet miatt nem rendezik meg, a szélsőjobbos csoportok más módot találtak a szovjet ostromgyűrűből kitörni próbáló katonák dicsőítésére.

Tavaly nagy sajtóérdeklődés mellett zajlott a Városmajorban megrendezett becsület napja esemény. A rendőrség ugyan betiltotta a neonáci csoportok által szervezett rendezvényt, a bíróság viszont engedélyezte azt. Emlékezetes volt még, amikor Kardos Péter, holokauszt-túlélő főrabbi szembenézett az eseményre érkező neonácikkal, illetve a Hír TV botrányosra sikerült beszámolója a történtekről.

Kardos Péter főrabbi szembenézett a neonácikkal a Városmajorban – Kibic Magazin

„Látni akartam őket” – mondta a holokauszt-túlélő rabbi a Népszavának. A Városmajorban megtartott „Becsület napja” eseményen nagyjából 500 szélsőjobbos vett részt. A rendőrség először ugyan tiltó határozatot adott ki a II. világháborúban a budai Várból kitörő német és magyar katonákra, mint hősökre emlékező „Becsület napja” rendezvényekre.

A koronavírus-járvány a becsületnapi megemlékezéseket sem kímélte, az eseményhez kapcsolódó, államilag is támogatott Kitörés túra is elmarad idén, de a járványügyi korlátozások miatt a tavalyihoz hasonló központi neonáci találkozóra sem kerülhet sor. Különböző szélsőjobbos csoportok kisebb megemlékezéseket azért tartanak.

A neonáci Légió Hungária például február 11-ére a Várba, a Kapisztrán térre hirdetett meg egy Fények útja elnevezésű eseményt. Több szélsőjobbos oldalon pedig február 13-ára Festung Budapest címmel szerepel egy megemlékezés az események között. Ennek részleteit még nem közölték.

A Blood and Honour (Vér és Becsület) nevű neonáci szervezet valószínűleg már megtarthatta a maga megemlékezését. Egy olvasónk a Hűvösvölgyben kirándulva lett figyelmes egy hadisírra kihelyezett friss koszorúkra és a szervezet horogkeresztre emlékeztető emblémájával ellátott mécsesekre. A Vér és Becsület magyarországi fiókszervezetét egyébként a bíróság 2005-ben feloszlatta.

Fotó: Egyik olvasónk felvétele
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp