A Born in Auschwitz lett az elmúlt évek legnézettebb műsora a Spektrumon. A tévécsatorna többször is megismétli a nagy sikerű filmet a következő napokban.
Cseke Eszter és S. Takács András Born in Auschwitz (Születési helye: Auschwitz) című dokumentumfilmjét január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján mutatta be a Spektrum. A film főszereplői az Auschwitzban született Angéla, illetve Kati nevű lánya, akit édesanyja ugyan még túlélőnek nevelt, de a holokauszt traumáját már saját gyerekeinek nem szeretné tovább adni.
A Média1 most arról ír, hogy a film közönségaránya a kereskedelmileg kiemelten fontos célcsoport, a 18 és 49 év közöttiek körében 3,89 százalék volt, míg a teljes lakosság körében is 3 százalékot ért el a Nielsen Közönségmérés adatai szerint. Ami kiemelkedőnek számít a csatorna átlagos nézettségéhez képest.
A premier után az On The Spot alkotópárosa arról számolt be, hogy több ezer, sokszor szokatlanul személyes üzenet érkezett a magyar nézőktől a filmről, saját családi drámáikról, illetve arról, hogyan ismertek magukra főszereplők küzdelmében. Cseke Eszter és S. Takács András a visszajelzések alapján úgy vélik, hogy a film sokaknak mutatott egyfajta kifelé vezető utat a családi traumák hálójából.
A Born in Auschwitz című filmet a Spektrum a következő időpontokban megismétli:
- január 31. vasárnap, 23:05 óra
- február 5. 21:00 óra
- február 25. 22:00 óra
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!