Azzal vádolnak egy izraeli holokauszt múzeumot, hogy kegytárgyakat csempészett ki Varsóból

Varsó szerint az izraeli Shem Olam múzeum is részt vett abban az akcióban, melynek során imatárgyakat csempésztek ki a varsói gettó területén felfedezett titkos bunkerből.

 

A héten jelentette be a Shem Olam múzeum, hogy 10 tfilint kapott Varsóból, amelyet egy építkezés során felfedezett második világháborús bunkerben találtak. A hírről a Kibic Magazin is beszámolt. A bunkert valószínűleg zsidó harcosok építették, amikor felkészülten a varsói gettófelkelésre.

10 tfilint találtak a titkos bunkerben

 

Varsó önkormányzata nem tudott arról, hogy kegytárgyakat is találtak a helyszínen, mondta el az önkormányzat szóvivője, Karolona Galecka. Szerinte ha igaz, amit a Shem Olam állít, akkor bűncselekmény történt, mivel Lengyelországban kötelező az archeológiai leleteket bejelenteni a hatóságoknál.

 

Több lengyel holokauszt múzeum is nehezményezte a Shem Olam akcióját, és illegális kereskedelemnek nevezte azt.

 

A Shem Olam vezetője egyelőre nem nyilatkozott közvetlenül a támadásokra, de a JTA ügynökségnek azt mondta, hogy „senki sem tudja, hogyan kerültek hozzájuk ezek a tárgyak, az ügyről csak néhány mondat van a sajtóban, amely próbálja ezt misztifikálni”. Hozzátette, hogy többek között a varsói gettóból származó zsidó kegytárgyak bárki számára megvásárolhatók lengyel régiségboltokban, akár online is.

Titkos bunkert fedeztek fel a varsói gettó alatt – Kibic Magazin

Egy épület bontása során bukkantak egy olyan helyre, amiről a II. világháború óta senki sem tudott. Egy titkos bunkert fedeztek fel a varsói gettó romjai alatt, ahol többek között tíz pár tfilint is találtak. A varsói gettó területét a lengyel hatóságok kezdték lebontani, hogy új lakóházak számára alakítsanak ki helyet, és ekkor bukkantak a titkos bunkerre, írja a jpost.com.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp