Végre bíróság elé állítják a pedofil tanárnőt, aki hat évig bujkált Izraelben

Malka Laufert egy ausztrál vallásos zsidó lányiskolában elkövetett szexuális bűncselekmények vádja miatt áll majd bíróság elé Ausztráliában.

Laufert hétfő hajnalban a tel-avivi Ben Gurion repülőtérről indították útnak Ausztráliába, és ezzel egy hatéves jogi hercehurca ért véget, amelynek során Laufer pszihiátriai állapotára, beszámíthatóságára vonatkozó érvekkel úszta meg a felelősségre vonást.

Laufert diáklányok panaszai miatt 2008-ban bocsájtották el a melbourne-i zsidó ultraortodox leányiskolában betöltött állásából. Később 74 rendbeli, gyermekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléssel vádolták meg, de a bírósági eljárás elől Izraelbe menekült.

Laufer és egyik áldozata

2012-ben elfogatóparancsot adtak ki ellene, és 2014-ben kezdődött meg a kiadatási eljárása. Izraelben Laufer kihasználta az összes jogi lehetőséget kiadatásának megakadályozására, ultraortodox vallási vezetők támogatásával pszichiátriai szakvéleményekkel próbálta cáfolni beszámíthatóságát, s ezzel elejét venni kiadatásának.

Az izraeli hatóságok 2012-ben az ausztrál hatóságok kérésére letartóztatták, majd házi őrizetet írtak elő számára. A körzeti pszichiáter szakvéleménye 2016-ban azt állította, hogy nem lehet bíróság elé állítani, és elrendelte pszichiátriai kezelését. 2017 decemberében azonban jeruzsálemi lakóhelyénél vásárolni, a postán sorban állni látták, és lefényképezték őt. Ezek a felvételek a normakövető hétköznapi életvitelre való alkalmasságát bizonyították, és erre alapozva feljelentették a rendőrségen, így újraindult kiadatási eljárása. Új pszichiátriai szakvélemény készült róla, amely szerint nem szenved olyan pszichiátriai betegségben, amely megakadályozhatná bíróság elé állítását.

Laufer a döntést az összes fellebbviteli szinten megfellebbezte, de végül a legfelsőbb bíróság is kiadatása mellett döntöt

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp