Végső búcsút vettek Sas Józseftől

A koronavírus-fertőzés következtében elhunyt művészt a Kozma utcai zsidó temetőben helyezték végső nyugalomba.

Sas József múlt hét vasárnap hunyt el 82 éves korában azt követően, hogy koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szorult. A művészt ma délben kísérték utolsó útjára a Kozma utcai izraelita temetőben. A szertartást Frölich Róbert főrabbi vezette, a művésztől neves pályatársak búcsúztak, írja a temetésről készült beszámolójában a mazsihisz.hu.

A temetésen beszédet mondott Semeczi Tibor, Gálvölgyi János, Heller Tamás és Beregi Péter. A Blikk tudósítása szerint Gálvölgyi János a következő szavakkal búcsúztatta a művészt:

„Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek.”

A lap megjegyzi, hogy a család kérésére zárt körű volt a búcsúsztató szertartás. A koronavírus-járvány miatt temetéseket egyébként sem lehet 50 főnél több résztvevővel megtartani.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp