Zsidó szenátora lett az államnak, ahonnan száz éve még tömegesen menekültek el a zsidók

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Jon Ossoff lett Georgia első zsidó szenátora, miután megnyerte a tegnapi pótválasztást az államban, ahol korábban zsinagóga elleni bombamerénylet és egy zsidó gyárigazgató meglincselése borzolta a kedélyeket.

Miközben Washingtonban éppen Donald Trump rajongói a Capitolium épületét ostromolták, a nagy amerikai hírcsatornák bejelentették, a demokrata Jon Ossoff is sikert aratott a szenátusi pótválasztáson Georgia államban. A szintén demokrata párti Raphael Warnock győzelmét már korábban bejelentették, így az is nyilvánvalóvá vált, hogy a republikánusok az elnökválasztási vereség után a szenátust is elvesztették.

Jon Ossoff

Warnock és Ossoff győzelmének azonban más, történelmi jelentősége is van. Warnock lett ugyanis Georgia első fekete szenátora, míg Ossoff lett az első zsidó, akit ebben az államban erre a tisztségre megválasztanak. Ez még akkor is komoly eredménynek számít, ha eltekintünk Georgia gazdag múltjától a rasszizmus és az antiszemitizmus terén.

Az utóbbihoz nem is kell nagyon messzire visszatekinteni, elég felidézni a tavaly nyári választási kampányt, amelyben Ossoff republikánus ellenfelének, David Perdue szenátornak egyik politikai hirdetésében szereplő fotón megnagyobbított orral ábrázolták a zsidó jelöltet. „Zsidó vagyok, és ez a történelem legrégebbi, legnyilvánvalóbb és legkevésbé eredeti antiszemita toposza” – reagált az esetre akkor Ossoff.

Megnagyobbították egy zsidó képviselőjelölt orrát egy politikai hirdetésben – Kibic Magazin

„Ez a történelem legrégebbi, legnyilvánvalóbb és legkevésbé eredeti antiszemita toposza” – reagált Jon Ossoff az őt ért támadásra. David Perdue, Georgia állam republikánus szenátora egyik online kampányanyagában látható fotón megnövelték riválisának, a demokrata Jon Ossoff orrának méretét. A hirdetésben a megnagyobbított orrú Ossoff a szintén zsidó származású Chuck Schumer szenátorral látható, a kép alá pedig az „A demokraták meg akarják venni Georgiát!”

A 33 éves frissen megválasztott szenátor édesapja révén büszkélkedhet orosz és litván zsidó felmenőkkel. Ossoff édesanyja Ausztráliából érkezett az Egyesült Államokba, ő ugyan nem született zsidó, de betért még a fia bar micva ceremóniája előtt. A kis Jon zsidó neveltetést kapott, és ez, miként egy, a helyi zsidó közösség számára írt leveléből kiderül, komoly hatással volt későbbi politikai karrierjére is.

„Zsidó neveltetésem arra ösztönzött, hogy harcoljak a perifériára szorultakért, az üldözöttekért és a kisemmizettekért”

– írta az Atlanta Jewish Timesban megjelent levélben. Egy korábbi interjúban pedig arról beszélt, hogy a zsidóság története megtanította empátiával közeledni másokhoz.

Az Ossoff győzelmét ünneplők a közösségi médiában azonban nem feledkeztek el arról, hogy Georgia államban nem mindig közelítettek túl nagy empátiával a zsidókhoz, és felelevenítették az 1915-ben meglincselt Leo Frank történetét.

Az Atlantában élő Frank egy ceruzagyárat vezetett, a zsidó közösség aktív tagja volt, a helyi B’nai B’rith elnökeként is tevékenykedett. Amikor viszont meggyilkoltak egy 14 éves lányt, aki a gyárban dolgozott, a rendőrség Frankot gyanúsította meg.

A helyi ügyész a rendőrökkel együtt hamar le akarta zárni az ügyet, így a vádemelés sem késlekedett. A koronatanú valószínűsíthetően az eredeti gyilkos volt, Franket pedig az esküdtek bűnösnek találták. A bíró nem is habozott kimondani a halálos ítéletet, miközben az addigra már helyi lapok által antiszemita toposzokkal kellőképpen felhergelt, az ipari átállás miatt vidékről Atlantába özönlött, és emiatt kelőképpen frusztrált tömegek a bíróság előtt azt üvöltözték napok óta, hogy „kötelet a zsidónak”.

Frank ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, a döntés végül az állam kormányzójához került, aki alaposan átnézte a peranyagot, és arra jutott, hogy az eljárás közel sem volt rendben lefolytatva. Kegyelmet ugyan nem mert adni, de a halálos ítéletet életfogytig tartó börtönre változtatta. Ez a döntés azonban csak olaj volt a tűzre, 25 helyi férfi betört a börtönbe, ahol Frank raboskodott, magukkal cipelték és a meggyilkolt lány szülőfalujában meglincselték. Majd azzal a lendülettel újraalakították a Ku-Klux-Klant.

A lincselés következményeként 1500 zsidó, Georgia zsidó lakosságának a fele elmenekült az államból. Valamint Frank pere volt a kiváltó oka annak, hogy létrejött a Rágalmazásellenes Liga (ADL), amely a mai napig az egyik legjelentősebb antiszemitizmus ellen küzdő szervezet.

Az amerikai Dél egyik legsötétebb titka – Kibic Magazin

Az amerikai Dél legsötétebb titkainak egyike most százéves. Leo Max Franket (1884-1915), egy atlantai ceruzagyár tehetős, szigorú, zsidó és a korabeli Georgia többsége szerint bűnös munkafelügyelőjét a perének kimenetelével elégedetlen, felheccelt tömeg szadista módon megölte. Leo Frank egyike a XIX. század végén, a XX. század elején kibontakozó nemzetközi antiszemita hullám áldozatainak.

Georgia állam, azon belül is Atlanta zsidóságát másodszorra 1958-ban érte komolyabb trauma. Egy októberi hajnalon ugyanis a várost egy hatalmas robbanás verte fel. Mint kiderült pokolgép robbant a helyi reform zsidó közösség The Temple (A templom) néven ismert zsinagógájánál. Bár senki sem sérült meg, az épületben komoly kár keletkezett.

A Ku-Klux-Klan néhány tagját gyanúsították meg a merénylettel. A vádlottakat az ADL-nek sikerült ugyan összekötnie a szélsőjobboldali, fehér felsőbbrendűséget hirdető Nemzeti Államjogi Párttal (NSRP), de végül csak a KKK-tagok kerültek bíróság elé. Az első tárgyaláson bűnösnek mondták ki őket, a második tárgyalás azonban a felmentésükkel végződött, így végül senkit sem ítéletek el a zsinagóga felrobbantása miatt.

Az atlantai Temple-t azóta helyreállították, a kis Jon Ossoff pedig éppen ebben a zsinagógában tartotta meg bar micva ünnepségét húsz évvel ezelőtt. (JTA, Forward, Wikipedia, BH blog)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp