Fináli Gábor: A kozmosz mint rituális fürdő avagy a tisztázatlan zsidó jövő

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Jessica Meir egy éve már, a világűrben fényképezett hanukkiás zoknit viselő képével, megdobogtatta a zsidó közvélemény szívét. Idén hanukkakor a készülő holdprogram híre miatt a nevét újra felkapta a zsidó világsajtó. Arról viszont, hogy őt csak a reform közösségen belül vagy Izraelen kívül ismernék el zsidónak, már senki sem beszél. Miért is? Megint csak „azért”.

Mert tudniillik valójában, Jessica Meir iraki zsidó apukája és svéd keresztény anyukája kapcsán, keveset beszéltek az ő posztmodern, többszörös és bonyolult hátteréről, identitásáról.

Arról, hogy őt csak a reform közösségen belül ismernék el zsidónak, vagy Izraelen kívül, ahova kivándorolhat, de ennél több nem történhet vele, már nem beszélnek. Vagyis arról, hogy őt magát sehol sem tekintenék zsidónak, nos, arról már senki nem akar beszélni.

A „zsidó PR bét din” Jessicát a világűr mikvéjében tette zsidóvá, no persze csak arra az időszakra, amíg fent kering. Ugyanez a PR bét din azt mondja, zsidó is, amíg messze felettünk van az űrben, de ha – ne adj isten – baja esne leszállás közben, akkor zsidó temetőbe már nem temetnék el. Ha nem térne be úgy, mint bárki más, soha senki nem házasítaná meg – a reformokon kívül – az előírt rituálé szerint.

Jessica Meir

Persze, szegény Jessica Meir minderről semmit sem tehet, hiszen ő is, mint a hetvenes, nyolcvanas években született kortársai, a zsidóságra eladdig nem jellemző, akár hetven százalékot is kitevő vegyesházasságok szülötte.

Ezt a korábban ismeretlen tendenciát a XIX. – XX. századnak a vallásból való tömeges kiábrándulása, közönye, szkepticizmusa együtt hozta el a háláchára szintén fittyet hányó nürnbergi törvényekkel együtt, de a sikeres és a korábbi vallási képzeteknek ellenszegülő nemzetállam projekt is, (örökre félkész) alternatív identitásformáló erőként: mind együtt hozták el ezt a furcsa, új korszakot.

Az egyes zsidók sikereit, a kimagasló zsidó géniusz bizonyítékait, mint valláspótlékot, mint közösségformáló erőt sokan gondolták már felhasználni, az asszimiláció ellenszérumaként, amely rávesz a „törzsben” való bennmaradásra – persze, ha végiggondoljuk, mi következik mindebből, meglepő és zavarba ejtő eredményekre juthatunk.

Ezeken a dicsőséglistákon mindig ott vannak a kitértek, a félzsidók, vagyis a vegyesházasságba született háláchikus (anyjuk ágán) zsidók, valamint a vallásjogilag nem zsidók is feltűnnek. Ezek az úgynevezett PR zsidók.

De a sikereket elértek 99%-a a háláchát nem ismeri, nem tartja, vagy halachikusan zsidónak sem számít, mégis, a showbusinessben, a művészetekben vagy a tudományok terén tevékenykedve, a közvélemény szemében zsidóvá avanzsálódik, ha akár csak egy zsidó dédszülővel is rendelkezik, aki már 1875-ben katolizált vagy buddhistává lett. Az ő sikereikkel egyesek a zsidó DNS, mások a zsidó hagyomány és a tradíció, a Talmud elmét pallérozó erejének megnyilvánulását vélik bizonyítani.

De nem csak minőségi, hanem mennyiségi felhasználása is létezik ennek a jelenségnek. A félzsidók népes, milliós tömegei felhasználásának sokszor cinikus esetei mindennaposak.

Korábban már írtam a Soában meggyilkolt, háláchikusan nem zsidóknak számító százezrekről, akiket áldozatként zsidónak tartunk, de a fentebb említett zsidó rítusokat, – temetés, esketés – mind megtagadta volna tőlük a vallási establishment túlnyomó része, ha életben maradtak volna.

A rendszerváltás után idehaza is számos esetben volt tapasztalható hasonló gyakorlat. Nem csak akkor, amikor virtuális magyarországi zsidó számokkal, vagy múltbeli statisztikákkal dobálózunk. Testközelből magam is átélhettem ezt 1990 után a Wesselényi utcai iskolában, ahová a hetvenes nyolcvanas években született, második, többségében már „vegyes” nemzedék iratkozott be. A Mászoret Ávot-ba (Atyák hagyománya – a Wesselényi héber neve) ugyan mindenkit felvettek, de amikor érdemi lehetőségekhez jutáshoz volt szó, akkor beindult a háláchá szerinti szelekció és a diákok közötti kóserokat csendben megkínálták további lehetőségekkel, illetve kiemelték és elvitték taníttatni külföldre, a kevésbé szerencsés pedigréjűek előtt pedig ezek a lehetőségek zárva maradtak.

Az örök egyensúlyozás

A zsidó történelem Ábrahámtól számított 3800 évében kisebbségben létezett a zsidóság, kevesebb mint 500 évig volt szuverén, többszörösen kisebbségei állapotának mindig kedvezett, ha soknemzetiségű királyságban, birodalomban élhetett, mert ekkor róla, mint kisebbségről óriási nyomást vett le, ha nem csak ők egyedül voltak „mások”. A posztmodern globalizmus ezt a nyomást még tovább csökkentette. De ugyanez a könnyebbség és szabadabb légkör, univerzális szellem minden korban, paradox módon, az egyik legnagyobb ellensége is volt a zsidóságnak, hiszen, ha bármikor teljesen átadná magát neki, akkor megszűnne létezni.

A muszlim izraeli Lucy Aharish és a zsidó izraeli Tzachi Halevy házassága nagy port kavart Izraelben

Az egyensúlyozás a középkorban nagyon könnyen működött, hiszen kívülről is „támogatták” a bezárkózást és a szeparációt. A XIX. századtól kezdve, a modern korban, főleg a második világháború utáni „posztmodernben”, a 2-3 szoros vízválasztó és tömeges hitehagyás után a zsidó utak, önértelmezések, tanulságok szerteágazóbbak, mint valaha. És a külvilág ellenséges voltának elhalványulása a korábbi érveket, magyarázatokat nem csak avíttá, hanem már morálisan tarthatatlanná tette.

Tény hogy a vegyesházasságok valóban kihívást jelentenek, a közösség zsugorodásának megállítására még nem igazán született modern, működő válasz, de ezen új típusú és sohasem látott „problémára” lehet, hogy nem a régi megoldások, vagy azok felvizezett verziói kínálják a megoldást.

A sorsközösség-érzésére építő identitás, az etnikai, a neo-törzsi, a transzcendenst nélkülözni képes zsidóság önmegfogalmazása a csúcson van, úgy, hogy közben – tudatlanságból, lustaságból, kényelemből, félelemből, mert jobb nem bolygatni – érintetlenül hagyja a tudomány szerint bizonyítottan sántító (a zsidóság nem mindig anyai ágon öröklődött) hagyomány kereteit, és a csatlakozás követelményei is többször változtak az évezredek folyamán…

Az új korszak beköszönte még várat magára, recseg-ropog az épület és potyognak ki belőle az emberek, de a változásról a vallási elit hallani sem akar, a világi pedig nem érdekelt benne, de valóban nehéz is 1800 évet újragondolni.

Addig marad Jessica esete, meg a többi bohóckodás: ha megéri, zsidó, ha túl nagy galibát okoz, akkor nem. Amíg a sztratoszféra felszínén repül, addig zsidó, ha a földön áll, akkor már újra kell gondolni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp