„Egy család vagyunk” – Sir David Attenborough zsidó menekült nővérei

David Attenborough még mindig emlékszik arra a pillanatra, amikor kitört a 2-dik világháború. Ekkor történt ugyanis, hogy a szülei azt mondták a két velük élő zsidó menekült kislánynak: mostantól egy család vagyunk.

Meghatóan beszélt a napokban a 94 éves természettudós arról, milyen szerepet játszottak a szülei abba, hogy a 13 éves Irene és a 11 éves Helga Bejach biztonságos és szerető otthonra találjon. A két kislány az utolsó Kindertransporttal érkezett Nagy-Britanniába, és 7 évig lakott Attenborough-ékkal.

Irene és Helga

Attenborough anyja, Mary aktivistaként dolgozott az 1930-as években, és a Guernica bombázása során segített a baszk gyerekeknek elmenekülni. 1937-ben gondoskodott egy csoport fiatalról, akik Nagy-Britanniába érkeztek, írja a The Jewish News.

Attenborough édesapja, Frederick a Leicester-i Egyetem igazgatója volt, és segített a német-zsidó tanároknak áttelepülni az országba. Így került hozzájuk a két kislány is, akiknek tanár apjával Frederick kapcsolatban volt. A lányok eredetileg New Yorkba mentek volna rokonaikhoz, és csak egy rövid időt töltöttek volna az Attenborough családnál, de aztán kitört a háború és a lányok náluk ragadtak.

A két lány nem beszélt angolul, de gyorsan alkalmazkodtak a környezethez, és a család nagyon megszerette őket. Irene még egy kicsit abban is közrejátszott, hogy David érdeklődése a természet felé forduljon, amikor adott egy borostyánkövet a fiúnak.

Attenborough visszaemlékezései szerint viszonylagos biztonságban vészelték át a háborút, és csak nagyon kevés jutott el hozzájuk az Európában folyó borzalmakból.

„Nem tudtunk Auschwitzról, a koncentrációs táborokról egészen addig, amíg a szövetségesek le nem rohanták Németországot. Helga és Irene leveleket kaptak az édesapjuktól a Vörös Kereszten közvetítésével, és úgy tudták, jól van, ami persze nem volt igaz.”

A lányok édesapja 1944-ben Auschwitzban halt meg. Édesanyjuk már évekkel korábban elhunyt, ezért a háború után Amerikába mentek a rokonaikhoz.

Irene Mary-vel, Attenborough édesanyjával

De az Attenborough család továbbra is kapcsolatban maradt velük. „Ha New Yorkba mentem, mindig meglátogattam őket. Irene sajnos fiatalon meghalt, de Helga megházasodott, és több gyereke született. Még ma is kapcsolatban vagyunk.”

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp