Hanukai gyertyát gyújtott Baranyi Krisztina

Radvánszki Péter, a Páva utcai zsinagóga rabbija hívta meg a nemrég antiszemita botrányba keveredett 9-dik kerületi polgármestert.

Hanukai gyertyagyújtáson vett részt Baranyi Krisztina a Páva utcában múlt hét csütörtökön. Mielőtt belépett a zsinagógába a Pesti TV riportere megkérdezte tőle, hogy bocsánatot kér-e azért a kijelentéséért, amelyben a „rohadt szemét zsidó befektető” kifejezést használta egy vitában.

Baranyi Krisztina utólag elmondta, hogy egy több órás vita végén hangzott el ez a mondat, ahol ironikus kijelentésével ő vonta kérdőre a vitapartnereit, mert úgy vélte, egy ingatlaneladást azért nem támogatnak, mert a vevő egy amerikai zsidó.

„Akkor kérek bocsánatot, amikor nem védem meg a zsidókat olyan emberektől és olyan szóhasználatokról és olyan szófordulatoktól olyan érvkészlettől, amit egyébként ellenük használnak” – mondta a polgármester a riporter kérdésére.

A TEV és a Mazsihisz is elítélte Baranyi Krisztina kijelentéseit. A TEV szerint problémás, hogy egy felelős közéleti szereplő nyilvános vitában ilyen meggondolatlan képzettársítást enged meg magának, függetlenül a politikai hovatartozásától és motivációitól.

 

 

 

 

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp