Jégből készült óriás gyertyatartóval várják a hanukát Szibériában

A három méter magas hanukia Tomszk központi zsinagógájának udvarán lett felállítva. A jégből faragott gyertyatartó a helyi rabbi szerint kósernek számít.

A jégből készült, három méteres hanukai gyertyatartót egy helyi művész, Szeva Majorov készítette. A művész alkotásai a város híres jégparkjában is megtalálhatóak. A hanukiát színes LED-lámpák díszítik, és mivel a végekbe gyertyákat is el lehet helyezni, ezért kósernek számít.

Tavaly is egy hasonló menorával ünnepelték a hanukát a városban, ahol szeptember és március között folyamatosan fagypont alatt van a hőmérséklet. A Szibéria délnyugati részén található Tomszkban néhány ezres zsidó közösség él, egy Chabad-rabbi, Levy Kaminetzky vezetésével, aki 2004-ben érkezett a városba feleségével.

Tomszk központi zsinagógája a legrégebbi zsidó imaház Szibériában. Az 1850-ben, először fából készült zsinagógát 1902-ben építették át téglából. A kommunista hatalom 1929-ben bezárta az épületet, majd más funkciókat kapott, mozi, katonai iskola és bíróság is működött benne. A leromlott állapotú zsinagóga csak 1999-ben került vissza a zsidó közösséghez. Hosszú felújítási munkálatokat követően végül 10 évvel ezelőtt, éppen hanuka ünnepén avatták fel újra a tomszki zsinagógát.

1906-ban a városban egy másik zsinagógát is emeltek azok a zsidók, akiket sokszor akaratuk ellenére gyerekkatonaként soroztak be a cár hadseregébe. A hazatért veteránok által fából készített zsinagóga épülete két évvel ezelőtt került vissza a helyi zsidó közösséghez. (JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp