Újabb 286 gyerek aludhat saját ágyban az Adománytaxi kampányának köszönhetően

Az Adománytaxi Alapítvány Á-Lom elnevezésű kampányában eddig több mint 500 gyerek juthatott saját ágyhoz. Jövőre már állandó program lehet az ágyak felajánlása rászoruló gyerekek részére.

Az Adománytaxi ebben az évben is elindította az Á-Lom elnevezésű kampányát annak érdekében, hogy minél több gyermek juthasson minőségi fekhelyhez. Tavaly 162 db ágyat gyűjtöttek össze, idén pedig bőven sikerült ezt a számot túlszárnyalniuk, derült ki a szervezet Facebook-oldalán megjelent közleményéből.

A mostani kampány keretében 166 magánfelajánlás mellett egy szállodából 122 ágyat kaptak a rászoruló gyerekek. Az ágyakat négy megye, 13 partnertelepülése (Baks, Bátonyterenye, Csenyéte, Endrefalva, Etes, Fáj, Fulókércs, Litke, Lucfalva, Magyargéc, Nyírmihálydi, Salgótarján, Tiszavasvári) között osztották szét.

Az Adománytaxi azért indította el az Á-Lom kampányát, mert Magyarországon csaknem 50 ezer gyermek osztozik testvéreivel közös ágyon, vagy alszik olyan fekhelyen, ami nem tudja biztosítani a szükséges pihenést. A kampány célja pedig az, hogy minőségi alvóhellyel lássa el azokat a gyermekeket, akiknek anyagi helyzetük és lakhatási körülményeik nem tudják biztosítani a megfelelő alváshoz szükséges feltételeket.

A szervezet közleményéből az is kiderül, hogy jövőre is folytatják kampányukat, mert még több gyereknek szeretnék megadni a kényelmes, pihentető alvás jogát. Az alapítványnál most azt tervezik, hogy az Á-Lom 2021-től állandó programmá válhasson. Ami azt jelenti, hogy a felajánlásokat egész évben fogadni tudják majd.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp