Ki kapja idén a Hanukatalizátor-díjat?

Elindult a szavazás a 2020-as Hanukatalizátor-díjra, amelyet a JCC Budapest – Bálint Ház a zsidó közösség legaktívabb, leginspirálóbb tagjainak ad át.

A JCC Budapest – Bálint Ház kilenc éve adja át a Hanukatalizátor-díjat a zsidó közösség legaktívabb, leginspirálóbb tagjainak. Ebben az évben azonban minden új megvilágításba került, így mindazon tettek, amik a világjárvány több hulláma során segítették a zsidó közösséget, és erősítették az érzést, hogy nem vagyunk egyedül, kiemelkedő jelentőségre tettek szert.

A jelölési szakasz lezárását követően elkezdődött a szavazás az idei jelöltekre, akik a közösség tagjai által beküldött ajánlások alapján kerültek fel a listára. Ez alapján 2020-ban a Hanukatalizátor-díjra a következőkre lehet szavazni:

  • Bodor Éva
  • Borgula András
  • Hanoar Hatzioni Hungary
  • A Haver Alapítvány önkéntes csapata
  • Heller Zsolt
  • Illyés Bence
  • Király Kapin Kinga
  • Köves Katalin
  • Köves Slomó rabbi
  • LÉT – Lépjünk Együtt Tovább – Baráti Társaság
  • Lőwy Judit
  • Miklós Dóra
  • Nádas Kata
  • Nógrádi Gergely
  • Raj Ferenc rabbi
  • Somos Péter
  • Tordai Bence
  • Ungárné Komoly Judit
  • Verő Tamás rabbi
  • Villányi Tibor
  • Zucker Immánuel

Részletes leírást ezen a linken lehet találni a jelöltekről, illetve szavazni is itt lehet egészen december 11. 15:00 óráig.

Mind a közönségdíjas, mind a JCC Budapest – Bálint Ház által megítélt különdíjas nyerteseknek hanuka negyedik estéjén, december 13-án vasárnap este adják át nyereményüket. A díjátadót a JCC Budapest – Bálint Ház Facebook-oldalán láthatjátok majd.

A Hanukatalizátor-díj korábbi nyertesei

2012 Szeszler Anna / Hanoar Hatzioni Hungary

2013 Nagy János Ádám / Kibuci Bucik Tábor

2014 Toronyi Zsuzsanna / Csillagos Házak (OSA Archívum)

2015 Verő Tamás rabbi és Verő-Bán Linda / Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából a Néprajzi Múzeumban

2016 Radnóti Zoltán rabbi / 100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása

2017 Steiner Zsófia / Benjámin Óvoda

2018 Deák Andrea / Adománytaxi

2019 Vadász Magda

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp