Mazsihisz feljelentést tett, amiért titokban hangfelvételt rögzítettek az egyik ülésükről

Az ott elhangzott információkat az illető kiszivárogtatta egy internetes oldalnak, amely azóta támadja a Mazsihisz vezetőit ezekkel az információkkal. A Róna Tamással való együttműködésről is határozott a szövetség, valamint vizsgálják a Demeter Szilárd elleni jogi lépések lehetőségét.

A Mazsihisz világ vezetése és a Rabbitestület több tagja 2020. november 4-én zártkörű internetes tanácskozást tartott, amelyen nyilvánosságra nem tartozó, belső szervezeti ügyekről esett szó.

Az egyeztetésen elhangzottakat a résztvevők közül valaki jogosulatlanul rögzítette, majd eljuttatta a Mazsihisz vezetőit és munkatársait hónapok óta folyamatosan támadó internetes oldalnak. A titokban felvett hanganyagot ott hozták nyilvánosságra.

A Szövetség szerint az ügy felveti a magántitok, a tiltott adatszerzés és az üzleti titok megsértésének alapos gyanúját. A Mazsihisz ezért 2020. november 17-én ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A nyomozás elindult, írja a mazsihisz.hu.

Ezzel párhuzamosan a Mazsihisz vezetősége 2020. november 23-án az alábbi határozatot hozta, hogy folytatják a Mazsihisz világi vezetése és a Rabbitestület közötti egyeztetéseket, ugyanakkor Róna Tamással, a Rabbitestület elnökével nem működnek együtt.

Az utóbbi napokban egy ismeretlen bejelentés és egy feljelentés is érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra Demeter Szilárddal kapcsolatban, írja a Népszava.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szombaton közölt egy olyan cikket, ahol Európát „Soros György gázkamrájának”, a magyarokat és a lengyeleket pedig ezzel összefüggésben „új zsidóknak” nevezte. A rendőrség nem árulta el, pontosan mi a tartalma a bejelentésnek.

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára azt nyilatkozta a Népszavának, hogy jogilag nem megalapozott Demeterrel szemben sem a polgárjogi, sem a büntetőjogi eljárás megindítása.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke viszont elmondta, még vizsgálják a jogászok, hogy megáll-e a magyar jog szerint a feljelentés.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp