Nyolcvankilenc zsidó sírkert újul meg 1 milliárd forintból

Az első ütem már le is zárult, eddig 43 rossz állapotban lévő zsidó temető felújítására került sor.

A MAZSÖK 2018 januárjában írt ki pályázatot az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén található jelenleg gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciójának támogatásához.

A pályázatok elbírálásakor előnyt élveztek azok, akik közfoglalkoztatottakat vontak be, akik iskolai közösségekkel működtek együtt, akik védnökséget vállaltak a felújításra kerülő temető felett, vagy civil szervezeteket, oktatási intézményeket, közéleti-kulturális szereplőket szereztek védnöknek.

Zsidó temető Perecsenyben

Az első ütem lezárult, ekkor összesen 43 temető, míg a második ütemben, amelynek kiírására idén júniusban került sor 106 pályázat érkezett, ebből 46 sírkert megújulását támogatja a közalapítvány.

A pályázatokat a Magyar Kormány finanszírozta, az első ütemet 468, míg a másodikat 532 millió forinttal.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp