160%-kal nőtt a női harcosok száma az izraeli hadseregben

A növekedés 6 év alatt következett be. Az izraeli külügyi és védelmi bizottság vezetője szerint fontos, hogy nemtől függetlenül bárki elérhesse céljait és kiteljesedhessen a hadseregben.

Múlt hét kedden hozta nyilvánosságra a Kneszet külügyi és védelmi bizottsága azt a felmérést, amely szerint 160%-kal nőtt a nők száma a harci egységekben.

Amir Vadmani, az Emberi Erőforrás Tervezési és Kutatási Igazgatóság vezetője szerint folyamatosan javul a nők integrálása az izraeli hadseregbe, és ma a nők a harci egységek 18%-át adják. A többi katonai egységben 25% körüli a nők aránya, írja az Israel Hayom.

A megbeszélésen részt vett Mor Lidani is, aki még májusban nyújtott be egy petíciót a Legfelsőbb Bírósághoz, amelyben arra szólította fel a védelmi minisztert és az izraeli hadsereg (IDF) vezetőit, hogy engedjék a nőket is harcolni a különleges egységekben.

Lidani mellett ott volt az ülésen Merav Michaeli baloldali képviselő is, aki bírálta az IDF-et az ügyben korábban tanúsított magatartásáért.

„Ma már a legtöbb modern hadsereg jóval előrébb tart egyenlőség ügyében, mint az izraeli hadsereg. Már régen meg kellett volna valósulni annak, hogy egyenlő lehetőségekhez jussanak a nők az IDF-en belül. A nőket elsősorban emberi mivoltukban kell tekintetbe venni, és ha az IDF így jár el, akkor fogja a hadsereg a modern trendeket követni”, mondta Michaeli a bizottság ülésén.

A bizottság elnöke, Zvika Hauser azzal fejezte be a találkozót, hogy a hadseregben fel kell számolni a diszkriminációt.

„Az IDF-nek lehetőséget kell biztosítani minden ember számára, hogy a legjobbat hozza ki magából a hadseregben függetlenül attól, hogy nőnek vagy férfinak született.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp