Kácsor Zsolt: Közösséget, ne kibogozhatatlan céghálót!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

“Amikor a neológ hittestvéreket kell szapulni, akkor az EMIH-nél nem válogatnak a jelzőkben – de ha pénzt kell szaporítani, akkor meg nem válogatnak az eszközökben”, írja Kácsor Zsolt az EMIH által fenntartott kóser vágóhíd milliárdos veszteségei kapcsán.

Mindenkinél máskor szakad el az a bizonyos cérna, amely szakadni szokott – Seres László esetében éppenséggel a múlt héten. A Neokohn főszerkesztője a saját Facebook-oldalán tette közzé, hogy távozik a zsidó lap éléről, többek között azzal indokolva döntését, hogy a „másik” hitközség folyamatos támadásával kapcsolatos tulajdonosi elváráshoz már nem adja a nevét.

Az említett „másik” hitközség mi volnánk, a Mazsihisz. Azok a neológ zsidók, akiket az EMIH prominensei folyamatosan gyaláznak, és azzal sértegetnek, hogy a neológ zsidók szerintük „nem rendes zsidók” vagy legalábbis „nem eléggé zsidók” – éppen azoknak a mártíroknak az emlékét gyalázva ezzel, akiket a vészkorszakban annak ellenére meggyilkoltak, hogy az EMIH finnyás ízlése szerint nem is voltak „eléggé” zsidók. De hát nem ez az újság, ezt a mantrát ismerjük évek óta.

Kácsor Zsolt (forrás: mazsihisz.hu)

Az újság az, hogy a „Milliárdos bukás eddig Köves Slomóéknak a NER-támogatással megtolt kóser vágóhíd” című oknyomozó cikkét a 24.hu hírportál ezzel a kemény felütéssel indítja: „beszállítói tartozás, mínuszos üzleti eredmény, milliárdos hitelek, végrehajtás: eddig ezeket tudja felmutatni a 2017-ben megnyitott vágóhíd Csengelén”.

Nocsak. Ez azért hír. Méghozzá abból a bizonyos „cérnaszaggató” fajtából – nálam ugyanis itt szakadt el a cérna. Eddig soha egy cikket nem írtam az EMIH és Köves Slomó ellen, de a 24.hu írása kihozta belőlem.

Hiszen az derül ki belőle, hogy amikor a neológ hittestvéreket kell szapulni, akkor az EMIH-nél nem válogatnak a jelzőkben – de ha pénzt kell szaporítani, akkor meg nem válogatnak az eszközökben. Azt nem veszi be a gyomruk, hogy netán azok is „igazi zsidók”, akik nem úgy „igazi zsidók”, mint ők, ám úgy tűnik, pénzügyek esetében az EMIH máskor oly finnyás ízlése kissé megváltozik.

Nem is olyan nagy baj, hogy a Mazsihisz már évekkel ezelőtt arra az álláspontra helyezkedett, hogy jobb lesz némi távolságot tartani az EMIH-től. Ők építsenek veszteséges vágóhidat, szórják a közpénzt a semmiből felbukkanó színházi létesítményre, az ő dolguk – mi addig Szeretetkórházat fejlesztünk és zsinagógákat újítunk fel. Mi nem azt olvastuk ki a Tórából, hogy kibogozhatatlan céghálót kell fonnunk – hanem védőhálót a közösségnek.

Kapcsolódó cikkünk:

Jelentős veszteségekkel működik az EMIH kóser vágóhídja – Kibic Magazin

A 24.hu szerint a cég ellen idén novemberben végrehajtást rendeltek el. Az EMIH-nél ennek ellenére optimisták, abban bíznak, az idei lesz a vágóhíd első nyereséges éve. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) 2017-ben indította be kóser vágóhídját a Csongrád megyei Csengelén.

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp