Demeter szerint a Mazsihisz kisajátítja a holokausztot

Soros Györgyöt a Führerhez, a magyarokat és a lengyeleket a 2. világháború alatt üldözött zsidókhoz hasonlította Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója szombaton megjelent cikkében. Többek között a Mazsihisz és az izraeli nagykövetség is elítélte sorait.

„Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni”, írta Demeter Szilárd az origo.hu-n megjelent cikkében.

Az írás apropója az volt, hogy az EU a jogállamiság kritériumához akarja kötni a koronavírus okozta válság miatti segélyalaphoz való hozzáférést. Ezt a lépést kívánják a lengyelek és a magyarok megvétózni.

„A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók. Mindegy, hogy nyitott társadalomnak, vagy jogállamiságnak, vagy szolidaritásnak hívják-e a verbális furkósbotokat – mind a jogfosztás eszközeiként szolgálnak”, írja Demeter cikkében, majd Soros Györgyöt a liberális Führernek nevezi, akit a liberárja hadserege szolgaibb módon istenít, mint régen Hitlert a sajátjai.

Mazsihisz: Demeter relativizálja a holokausztot

A Mazsihisz nyilatkozatban ítélte el Demeter írását

„Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen, 75 évvel Auschwitz után egy állami intézmény vezetőjétől pedig megbocsáthatatlan. Auschwitzban több mint 430 ezer honfitársunkat gázosították el. Aki ezt aktuálpolitikai vita kapcsán, akár csak áttételesen is relativizálja, az érzéketlen a 20. századi magyar történelem és a honi zsidóság fájdalmai iránt.”

A Mazsihisz felhívja a figyelmet, hogy az ilyen sorok nem egyeztethetők össze az antiszemitizmus minden formája ellen meghirdetett kormányzati zéró toleranciával, mivel Demeter relativizálja a holokausztot azzal, hogy Európát Soros György gázkamrájának nevezi.

Demeter szerint a Mazsihisz kisajátítja a holokausztot

„A Holokauszt, és mindaz, ami a XX. században történt a zsidósággal, kisajátíthatatlan. Mindannyiunk közös öröksége. És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában”, reagált Demeter a Mazsihisz közleményére.

Demeter megismételte, szerinte a bevándorláspolitika miatt most nem csak a zsidók vannak veszélyben. „A jogállamiság gumifogalmával, a szolidaritás és tolerancia fogalmainak kiforgatásával minden olyan polgár veszélybe kerül, aki a zsidó-keresztény kultúrán alapuló többezer éves európai életformát szeretné megőrizni.”

Demeter a liberális mainstream működését a nácik logikájához hasonlította.

Demeter Szilárd írását egyébként nemcsak a Mazsihisz ítélte el, így tett Izrael budapesti nagykövetsége, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság és szót emelt a miniszteri biztos „borzalmas” kirohanása ellen az American Jewish Committee is. Vámos Miklós író úgy fogalmazott: Demeter „takarodjon melegebb éghajlatra”.

 

Demeter Szilárd már korábban is használt hasonló párhuzamokat, amelyekről itt írtunk még augusztusban:

Gázkamrába küldött zsidókhoz hasonlította magát Demeter Szilárd – Kibic Magazin

A Facebook-ot pedig Mengeléhez. Mindezt azért, mert letiltotta a Facebook az egyik posztját, amelyben gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezést használt. Hosszú cikket közölt Demeter Szilárd az origo.hu-n, ahol arról ír, hogy a Magyar Narancs egyik cikke homoerotikus kapcsolatba hozza őt Megadja Gáborral. Ezt a PIM főigazgatója egy Facebook bejegyzésben nehezményezte, amelyet a Facebook letiltott, mivel Demeter gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezést használt a bejegyzésében.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp