További változások várhatók a Neokohn c. lapnál

Közleményben cáfolta a Neokohn tulajdonosa, Milkovics Pál, hogy politikai frontvonalak mentén szerkesztenék a lapot, amelynek az éléről nemrég lemondott Seres László. Milkovics jelenleg a Pesti Hírlap, a 168 óra és a Neokohn tulajdonosa. Az ő nevéhez fűződik Rózsa Péter kirúgása a 168 óra éléről, amiért a lap egy Orbán-családról készült fotóval illusztrálta az egyik, a kormány családpolitikájáról szóló cikkét.

Milkovics Pál, a Pesti Hírlap, a 168 óra és a Neokohn tulajdonosa közleményt adott ki Seres László, a Neokohn főszerkesztőjének távozásával kapcsolatban. Mint írja, „büszkén vallják az egymás mellett létező, de adott esetben egymással versengő, szélsőségektől mentes polgári ideológiák egyenrangúságát”. Ezért gondolja úgy, hogy a portál szerkesztését helyes két, eltérő világnézetű emberre bízni.

A Kibic Magazin is beszámolt arról, hogy Seres László többek között azért mondott le, mert a tulajdonosok nem engedték elmozdítani a főszerkesztő-helyettest, Veszprémy-Bernát Lászlót, aki Seres szerint a NER iránt elkötelezett, és a lap tulajdonosai által bebetonozott ember.

Veszprémy-Bernát László

Milkovics Pál elmondta, személyi kérdésekben nem dönthetett volna a főszerkesztő a beleegyezésük nélkül.

A Kibic Magazinnak Seres Attila, a lap egyik munkatársa azt nyilatkozta: a Neokohn mindenképp új struktúrában fog működni december 1-től a tulajdonosváltozás miatt, ami az egész szerkesztőség összetételét érinti.

Várhatóan jövő hétfőn, azaz november 30-án lesz döntés a Neokohnnál történő további átalakításokról.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a nyáron szorosabbra fűzte kapcsolatát az EMIH-közeli Brit Média és a Pesti Hírlapot kiadó Global Post Hun Kft., amelynek tulajdonosa Milkovics Pál. A Brit Média 100%-os tulajdont szerzett a Pesti Hírlapban, amely a 168 órát és a neokohn.hu-t adja ki. Milkovics Pál pedig a Brit Média résztulajdonosa és a cég vezérigazgatója lett, majd ősszel az EMIH és a mögötte álló befektetői csoport kivonult a 168 órából és a Klubrádióból, és Milkovics Pálnak adták át a tulajdonjogokat.

A változás folyamán többen felmondtak a 168ora.hu szerkesztőségében még augusztusban, majd szeptemberben távozott a 168 óra főszerkesztője, Rózsa Péter is. Őt már személyesen Milkovics Pál bocsátotta el, amiért a lap egy Orbán-családról készült fotóval illusztrálta az egyik, a kormány családpolitikájáról szóló cikkét.

Milkovics korábban azt nyilatkozta a telex.hu-nak, hogy nem lát problémát a magyarországi sajtószabadság kapcsán, őt pedig amióta újra Magyarországon tevékenykedik, senki nem próbálta meg befolyásolni, pedig a lapjai igencsak kritikusak. Milkovics tagadta, hogy a NER embere lenne, hiába dolgozik vele Keresztesi Péter, a Lokál egykori egyik vezetője: az ő leigazolását jó szakmai döntésnek nevezte, mivel Keresztesinek komoly tapasztalatai vannak a sajtópiacon.

Kivonul a 168 Órából és a Klubrádióból az EMIH – Kibic Magazin

A Pesti Hírlap tulajdonosának, Milkovics Pálnak adták át az irányítást. A Sorsok Háza még tervezési fázisban van, de haladnak a munkálatokkal. Kiszáll a 168 Órából és a Klubrádióból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, illetve a hozzájuk köthető nemzetközi támogatói kör – jelentette be Köves Slomó vezető rabbi a HVG-nek adott interjújában.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp