Felmondott a Neokohn főszerkesztője – Tulajdonosi elvárás a neológ zsidó hitközség folyamatos támadása

Seres László azután nyújtotta be felmondását, hogy az EMIH közeli lap tulajdonosai megvétózták a NER iránt elkötelezett főszerkesztő-helyettes leváltását. A portált jelenleg egy megbízott főszerkesztő vezeti.

Távozik Seres László a tavaly februárban indult Neokohn portál főszerkesztői posztjáról. Seres a döntést már néhány hete érlelgette, végül az volt számára az utolsó csepp a pohárban, hogy a lap tulajdonosai megvétózták, hogy a főszerkesztő-helyettest egy másik kollégára cserélje le.

Seres László

A Neokohn főszerkesztő-helyettese, Veszprémy László Bernát történész, aki azelőtt a kormányzati Veritas Intézetnél dolgozott. Jelenleg a szintén kormányközeli Migrációkutató Intézet munkatársa, illetve a KESMA-hoz tartozó Mandinernek is rendszeres szerzője. Néhány történelmi témájú írása korábban a Kibicen is megjelent.

Seres László minderről egy nem nyilvános Facebook-bejegyzésben számolt be, amit elsőként a Szombat szemlézett. Ebben Veszprémyre utalva arról is ír, hogy ha egy, a NER iránt elkötelezett beosztottja pozíciója be van betonozva, akkor sem őfelette, sem saját maga felett nem ő rendelkezik.

„Márpedig én nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni. Olyanban sem, ahol – mint az elmúlt hetekben tapasztalom – tulajdonosi elvárás a másik, neológ zsidó hitközség folyamatos támadása”

– írta Seres, aki megköszönte Köves Slomónak és Bodnár Dánielnek az eddigi együttműködést és a lehetőséget, bár hozzátette, hogy pár olyan cikket is átengedett közlésre, amit nem kellett volna.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) érdekkörébe tartozó, de éppen tulajdonosváltáson átmenő Neokohn tegnap egy rövid szolgálati közleményben számolt be a főszerkesztő távozásáról. Ebben Seres Lászlónak sok sikert kívántak további munkáiban, valamint közölték, hogy a portál eddigi munkatársa, Megyeri A. Jonatán megbízott főszerkesztőként irányítja tovább a lapot.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp