Pert nyert első fokon az EMIH a Mazsihisszel szemben. A Fővárosi Törvényszék elutasította a Mazsihisz keresetét, amelyben azt kérte, ne használhassa az EMIH a Magyar Zsidó Szövetség nevet.
A Mazsihisz 2020 elején fordult bírósághoz abban az ügyben, hogy az EMIH bejelentette: a rövidített neve mellé felveszi a Magyar Zsidó Szövetség kiegészítést.
A Mazsihisz azzal indokolta a pert, hogy ez a név túlságosan hasonlít a Mazsihisz teljes nevére, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségére, ezért a két szervezet akár össze is téveszthető.
„Heisler András, a Mazsihisz elnöke és dr. Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a kérelmet azzal indokolja, hogy az EMIH névkiegészítése sérti a 2011-es egyházi törvényt és a Polgári Törvénykönyv általános szabályait, mivel a Magyar Zsidók Szövetsége és a Magyar Zsidó Szövetség elnevezés olyan benyomást kelt, mintha az EMIH a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez kapcsolódna” – olvasható a közleményben”, írták akkor a közleményükben.
A neokohn.hu információi szerint most ezt a pert veszítették el. A bíróság a keresetet 2020. november 12-én tárgyalta, és az EMIH ellenkérelmét minden pontjában megalapozottnak ítélte.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!