Kikerült a fiúk körülmetélésének betiltása egy finn törvényből

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Az eredmény a helyi és az európai zsidók nyomására született, ugyanis a női körülmetéléshez hasonlóan ezt is be akarták tiltani finn törvényhozók.

Múlt pénteken fogadta el a finn parlament a női körülmetélést pontosító törvényt, amelyben eredetileg a fiúk nem gyógyászati célú körülmetélését is törvényen kívül helyezték volna.

Minderről Jaron Nadbornik, a Finn Zsidó Közösségek Központi Tanácsának elnöke nyilatkozott a jta.org-nak. A szervezete kapcsolatba lépett egy londoni ügyvédi irodával, akinek kapcsolatai voltak a Külügyminisztériumban.

Az Európai Zsidó Kongresszus szintén részt vett abban a munkában, hogy kikerüljön ez a passzus a törvénymódosításból. A szigorítást egyébként Leena Meri, a populista Finnek Pártja képviselője által vezetett finn Jogi Ügyek Bizottsága kezdeményezte.

Mind a zsidók, mind a muszlimok tiltakoztak az ellen, hogy Európában bárhol be legyen tiltva a fiúk vallási körülmetélése, amelyet mind a szélsőjobboldali bevándorlásellenes pártok, mind a gyerekjogokat védő liberális pártok szeretnének.

A mostani döntéstől függetlenül elképzelhető, hogy a jövőben visszatérnek még a törvényhozók ehhez a kérdéshez, de egyelőre a megúszták a tiltást a zsidók.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp