28 éves roma zenész, emberi jogi aktivista halt meg koronavírusban

Balogh Lajos Paci a VIII. kerületi önkormányzat képviselője volt, és többek között az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem első éves hallgatója.

28 éves korában elhunyt Balog Lajos Paci közismert roma folklór zenész, emberi jogi aktivista. A fiatal férfivel koronavírus fertőzés végzett.

Néhány nappal ezelőtt Facebook-oldalán osztotta meg követőivel, hogy kórházba került COVID-19 fertőzéssel. Később arról szóltak a hírek, hogy állapota súlyosbodott, lélegeztetőgépre került.

https://www.facebook.com/photo?fbid=830675767701789&set=a.103693223733384

A HVG-nek nyilatkozó barátja szerint az aktivistának semmi komoly alapbetegsége nem volt egy jól kezelt cukorbetegséget leszámítva.

“A Közösen Józsefvárosért frakció tagja, a kulturális és oktatási bizottság vezetője, roma és nemzetiségi tanácsnok volt. Balogh István Lajost az önkormányzat saját halottjának tekinti” – írta honlapján az VIII. Kerületi Önkormányzat.

“Gyászol a szívünk..egy hallgatónk életét vesztette a koronavírus járvány következtében – Emléke legyen áldott – ברוך דיין אמת – Isten veled, Paci” – posztolta az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, ahol Balogh Lajos első éves hallgató volt.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp