AZ IMÁK VILÁGA – Kelemen Katalin rabbi új online kurzusa a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközségben

November 4-én Kelemen Katalin rabbi új kurzust indít a Szim Salom Bét Midrásban.

AZ IMÁK VILÁGA

“Az ima a létezés misztériumára adott alázatos válaszunk.”
A. J. Heschel

Közel kétezer éve határozza meg vallásgyakorlásunkat a mindennapi imádkozás. Ezekben az ősi eredetű, időközben változásokon is átment szövegekben rejlenek a zsidóság szellemiségének, teológiájának alapkövei. Hogyan szólnak hozzánk ma ezek a szövegek? Segíthetnek-e minket spiritualitásunk megélésében?

Több szemeszterre tervezett liturgiai kurzusunk keretében megismerkedünk az imák történeti hátterével, tartalmi üzenetével, kompozíciójával, nyelvével, dallamaival, a sziddúrban elfoglalt helyükkel. Fókuszban a mindennapi imarend megismerése lesz, kitekintéssel a sábbáti változtatásokra.

Ajánlom ezt a közös tanulást mindazoknak, akik a hagyomány szövegeibe mélyebb bepillantást szeretnének nyerni – akár az imádkozás gyakorlatába való bevezetésként/elmélyülésként, akár “csak” elméleti ismeretekre szert tenni. Betérők és felnőtt bár/bát micva avatást tervezők számára is alapkurzus.

A kurzus alkalmai november 4-től kéthetente szerdánként 18:00 és 19:30 óra között lesznek megtartva a Zoom-on.

További információk a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség honlapján.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp