Nincs mindenütt elég erőforrás a hatékony védekezésre

A Lauder Iskola külön alapot hozott létre a koronavírus elleni védekezésre, hogy mind a diákokat, mind a tanárokat tesztelni tudják. A Scheiber Sándor Iskolában a tanárokat vizsgálják időről időre, de ez is BZSH támogatásával tud megvalósulni. Horányi Gábor szerint hatalmas összegeket emészt fel a védekezés.

Szeptemberben újranyitottak az iskolák a tavaszi karantén időszak után, ám folyamatosan lavírozniuk kell az egészségmegőrzés és az intézmények bezárása között.  Kérdés, hogyan oldják meg ezt a helyzetet a budapesti zsidó iskolák.

Szeptemberben a Kibic Magazin is írt arról, hogy a Lauder Iskola a szülőkkel együttműködve létrehozott egy Vissza az Iskolába elnevezésű alapot, amely segítségével adományokból, közösségi finanszírozásban végeznek PCR-teszteket a gyerekeken és a pedagógusokon. Akkor 21 gyerek és 9 tanár koronavírustesztje lett pozitív, és a tesztelések azóta is folynak.

A Scheiber Sándor Iskolában csak a tanárok tesztelésére van lehetőség, ezt tudják ugyanis a Budapesti Zsidó Hitközség segítségével finanszírozni.

Horányi Gábor elmondta, hogy október elejéig 6 millió forintot költöttek tesztelésre az iskola alapjából. Szerinte nem várható el, hogy az állam ilyen összegekkel finanszírozza egy-egy iskola védekezését.

Kovács Bernadettel, a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnáznium, valamint Horányi Gáborral, a Lauder Javne Iskola igazgatójával beszélgettünk.

 

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp