Segített a zárlat, Izraelben tovább csökken az új koronavírus-fertőzések száma

Az utóbbi napokban felmérő tesztelést is végeztek meghatározott lakossági csoportokban, és ennek eredménye nagyon kedvező volt. A hatóságok egyúttal bejelentették, hogy bárki díjmentesen teszteltetheti magát, ezentúl ehhez nem szükséges semmilyen egészségügyi indoklás.

Bőven az első nyitási fázishoz meghatározott napi kétezer új eset alatt volt a kedden közel 40 ezer tesztből megtalált 1165 új vírushordozó (ez kevesebb mint 3 százalék). Egy hónappal ezelőtt, a zárlat bevezetésének idején már napi 8000 körül járt ez a szám, és 15 százalék körül volt a pozitív tesztek aránya. Ilyen kevés új esetet több mint három hónappal ezelőtt mértek.

Mintavétel egy izraeli koronavírus-tesztelő állomáson

Lassan, de folyamatosan csökken a súlyos betegek száma is, az ország településeinek jelentős része már „zöld”, vagyis alig vannak koronavírus-hordozóik.

Továbbra is vannak „piros” települések, elsősorban ultraortodox vallású városok, ahol ráadásul Chajim Kanyevski rabbi utasítására jelentős részben megnyitották a talmud tórákat, a helyi általános iskolákat. Ez várhatóan a fertőzés fokozottabb helyi terjedéséhez vezet. A kormány mégis feloldotta a „piros” városok zárlatát a jeruzsálemi Ramat Slomó lakónegyed kivételével.

A 12-es kereskedelmi tévé kedd esti híradása szerint titkos háttérmegállapodás született Benjámin Netanjahu kormányfő hivatala és az ultraortodox pártok között, amely szerint kifelé szigorú retorikát hangoztatnak a járványügyi szabályok betartásának fontosságáról, de a kulisszák mögött egyeztetnek lépéseikről.

A tévé értesülése szerint a felek azért döntöttek az ál-konfrontáció mellett, hogy elejét vegyék az ultraortodoxokkal szemben következetesebb szabálykövetést követelő ellenzéki pártok, Jaír Lapid Van jövő (Jes Atíd) és Avigdor Liberman Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) nevű pártja előretörésének, és ne támadhassák a kormányfőt az ultraortodoxokkal szembeni elnéző politikájáért. A miniszterelnöki hivatal tagadja, hogy ilyen megállapodás született volna.

Kedden összeült a kormány koronavírus-kabinetje, hogy megvitassa a zárlat feloldásának újabb lépéseit, de egyelőre nem sikerült megegyezni. Nézeteltérésük fő oka az általános iskolák megnyitásának kérdése. Az egészségügyi minisztérium csakis napi ezer új esetszám és 0,8-as fertőzési együttható alatt indítaná meg a tanítást, és csak kis csoportokban, amelyek oktatói kizárólag ugyanazt a csoportot tanítanák – a délutáni napközikben is.

Az oktatási minisztérium viszont erre nincs felkészülve, miután az egészségügyiek korábban úgy vélték, hogy legalább az első és a második osztályban az Izraelben szokásos, 30 főnél nagyobb osztályokban együtt tanulhatnak, és korábban a maszkviselést sem követelték meg ennél a korosztálynál.

Izraelt kettészakította a koronavírus-járvány – Kibic Magazin

Az országot az óvintézkedéseket jelentős részben megtagadó ultraortodoxra és az azokat nagyrészt betartó többi lakosra lehet kettéosztani járványügyi szempontból. Csütörtökről péntekre virradóra jelentős összecsapások zajlottak az ultraortodox, vagyis haredi Modiin Illit nevű városban a rendőrök és a vallásos hívek között.

Az új feltételek megteremtéséhez új oktatásügyi költségvetésre, sok ezer új pedagógus alkalmazására lenne szükség, és a tárca mindezzel leghamarabb januárra tudna elkészülni. Az alsó osztályok iskolába járása kulcskérdés a gazdaság újraindítása szempontjából, mivel Izraelben nagyon sok a kisgyerekes család, ott születik a legtöbb gyerek a fejlett OECD-országok közül.

Ráadásul a magas nyugdíjkorhatár miatt a nagyszülők is általában dolgoznak, és mivel az idősebbek számára veszélyesebb a koronavírus fertőzés, a hatóságok nem is javasolják a nagyszülők alkalmazását gyerekfelügyeletre.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 306,5 ezren fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 21 ezer aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2278-an haltak meg az országban, jelenleg 1079 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 591-en súlyos állapotban vannak és 229 embert kell lélegeztetőgépen tartani.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp