Egy év börtönre ítéletek egy dán neonácit egy zsidó temető megrongálása miatt

A most elítélt férfi és társa tavaly novemberben, a kristályéjszaka évfordulóján rongált meg több mint nyolcvan sírt a nyugat-dániai Randers zsidó temetőjében.

Egy dán bíróság pénteken egy év börtönbüntetésre ítélte azt a 39 éves neonáci férfit, aki tavaly novemberben, a kristályéjszaka elnevezésű pogrom 81. évfordulóján több mint 80 sírt megrongált a randersi zsidó temetőben. A férfi és társa a sírköveket zöld festékkel kenték össze, egy részüket pedig ledöntötték.

Zöld festékkel összekent sírkövek a nyugat-dániai Randers zsidó temetőjében

Az ügyészség közleménye szerint a cselekménynek egyértelműen egyes csoportok megfélemlítése és megalázása volt a célja. Az elítélt férfi a skandináv neonáci szervezet, az Északi Ellenállási Mozgalom (NMR) dán fiókszervezetének vezető tagja.

Az NMR-t 1997-ben alapították Svédországban, és ma már az összes északi országban jelen van. Idén szeptemberben a finn legfelsőbb bíróság betiltotta a szervezetet arra hivatkozva, hogy megsértették a szólásszabadságról szóló törtvényt, miután gyűlöletet szítottak bevándorlók, szexuális kisebbségek és zsidók ellen.

(Times of Israel via AFP)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp