Tanárok jelentkezését várja a Centropa a zsidó temetőkről szóló szemináriumára

Az október 18-19-i debreceni rendezvényen interaktív módszerek segítségével mutatják be, hogyan használhatóak a zsidó temetők és más emlékhelyek a tanítás során. A városban „Történetek egy családi albumból” címmel kiállítás is nyílik a hétvégén a debreceni Pásti Utcai Zsinagógában.

A „Történetek egy családi albumból” című kiállítás nyolc téma köré rendezve, archív képek és személyes interjúk felhasználásával mutat be a múlt század zsidóságára jellemző életképeket. „Hétköznapi emberekről szól, akik akár a szomszédaink is lehetnének: pékekről, gyári munkásokról, tanárokról, ápolónőkről”, írják a közleményben. A történetek gyermekkorról, iskolás évekről, szerelemről, házasságról, gyermekvállalásról és arról mesélnek, kinek-kinek hogyan sikerült túlélnie a holokausztot, miként tudta újrakezdeni az életét.
A kiállítás megnyitójának időpontja:

október 18. 17:00

A rendezvény helyszíne

Pásti Utcai Ortodox Zsinagóga

4025 Debrecen, Pásti utca 4.

(Parkolás az udvarban lehetséges)

A kiállítással egy időben “Zsidó emlékhelyek az oktatásban” címmel általános- és középiskolai tanárok számára tartanak szemináriumot a városban. Az október 18-19. között megrendezésre kerülő rendezvény keretében interaktív módszerek segítségével mutatják be, hogyan használhatóak a zsidó temetők és más emlékhelyek a tanítás során.

A képzésre még várják általános- és középiskolás pedagógusok jelentkezését a szervezők.

A kétnapos képzés során szó esik a zsidó temetők sírkövein szereplő szimbólumok és héber betűk értelmezéséről, szakértők mutatják be a magyarországi zsidó közösség örökségét. A pedagógusok elsajátítják a Centropa modern oktatási módszereit is és lehetőségük lesz az ESJF és a Centropa veterán tanáraival együttműködve interaktív, modern óraterveket készíteni, melyekkel benevezhetnek a szervezet nemzetközi óraterv versenyékre is.

A szeminárium része az Európai Bizottság által támogatott “Rescue by Recognition – Mapping the Jewish Cemeteries of Europe” / “Ismerd meg és mentsd meg: Európa zsidó temetőinek feltérképezése” című kísérleti projektnek, melynek keretein belül 1,700 európai zsidó temetőt térképeznek fel.

A projekt az ESJF (European Jewish Heritage Initiative), a Centropa és a Foundation for Jewish Heritage (Zsidó Örökségért Alapítvány) együttműködésében valósul meg. Hét európai országban, így Magyarországon, Horvátországban, Grúziában, Litvániában, Lengyelországban, Szlovákiában és Ukrajnában lesznek oktatási programok. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet Európa zsidó örökségére, és arra ösztönözzék a fiatalokat, hogy vállaljanak aktív szerepet a helyi zsidó temetők megőrzésében.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp