A szövetségesek nevét tartalmazó százas listát az Israel Allies Foundation tette közzé szukot alkalmából. A rangsorba olyan keresztény vezetők kerültek be a világ minden tájáról, akik határozottan és aktívan kiálltak a zsidó állam mellett, és megvédték érdekeit.
Az Israel Allies Foundation-t (Izrael Szövetségesei Alapítvány) Benny Elon rabbi, Izrael egykori turisztikai minisztere alapította meg 2007-ben. Az IAF vezetősége nagy sikerű budapesti, jeruzsálemi és washingtoni rendezvényeket szervezett azért, hogy politikusokat és keresztény vezetőket hozzon össze a zsidó állam felé irányuló barátibb nemzeti politikai irányvonalak megteremtése érdekében, írja a hetek.hu.
A százas lista hatodik helyén, első euórpaiként a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor szerepel.

A Hit Gyülekezete Németh Sándor jóvoltából régóta szoros kapcsolatokat tart fenn a szervezettel, és több évtizede Izrael és a zsidóság mellett, az antiszemitizmus és az anticionizmus ellen emel szót médiumaiban, istentiszteletein, konferenciáin, politikai lobbitevékenységén és szükség esetén tömegtüntetésein keresztül is.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!