Megemeli a német kormány a zsidóság védelmére szánt összeget

További 22 millió eurót ad Németország a helyi zsidó szervezeteknek a biztonsági költségek fedezésére, miután zsidó vezetők az antiszemitizmus erősödése miatti aggodalmuknak adtak hangot.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa a múlt héten bejelentette, hogy megállapodást kötött a német kormánnyal, amely keretében a kormány finanszírozni fogja a zsinagógák és közösségi épületek védelmének megerősítését, közölte a JTA. A német kormány 22 millió eurót (8 milliárd forint) ad erre a célra a zsidó szervezeteknek.

13 százlékkal emelkedett az antiszemita bűncselekmények száma Németországban – Kibic Magazin

A legnagyobb fenyegedést a zsidókra a szélsőjobbosok jelentik a német belügyminiszter szerint. A szélsőjobbos AfD szerint viszont a kormány el akarja titkolni a muszlim antiszemitizmust. Tavaly 2 032 antiszemita bűncselekményt regisztráltak Németországban, ami 13 százalékos emelkedést jelent a 2018-as adatokhoz képest, közölte szerdán Horst Seehofer belügyminiszter.

A bejelentés egy évvel azután született meg, hogy jom kippur napján egy szélsőjobboldali terrorista támadást intézett a hallei zsinagóga ellen. A támadó megpróbált a főkapun behatolni a zsinagógába, ahol 52 ember imádkozott. A kaput azonban már korábban megerősítették, így a támadónak nem sikerült bejutnia.

A sikertelen támadást követően a férfi az utcán hátulról lelőtt egy nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, ahol lelőtt egy férfit, majd elmenekült. A rendőrség tűzharcot követően elfogta, jelenleg a tárgyalása zajlik a magdeburgi bíróságon.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp