30 koronavírus-fertőzöttet találtak a Lauder Iskolában

Erre a közösségi finanszírozásban elvégzett tesztelések során derült fény. A gyerekek jól vannak, a tanároknál azonban már más a helyzet.

21 gyerek és 9 tanár koronavírustesztje lett pozitív a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában, közölte Horányi Gábor főigazgató a 24.hu megkeresésére. Az intézmény vezetője arról is beszámolt, hogy az iskola a szülőkkel együttműködve létrehozott egy Vissza az Iskolába elnevezésű alapot, amely segítségével adományokból, közösségi finanszírozásban végeznek PCR-teszteket a gyerekeken és a pedagógusokon.

Lauder Iskola

Az alap támogatását akkor vehetik igénybe a diákok, illetve az iskola dolgozói, ha az előírtnál korábban szeretnének visszatérni az iskolába. Amennyiben negatív lesz a tesztjük ezt meg is tehetik.

Horányi Gábor elmondta, hogy a tanévkezdéskor, az iskolai kirándulásokat követően 82 személyt teszteltek, közülük négynél azonosították a fertőzést. A tesztelések azóta is folyamatosak, nagyjából 200 mintavételnél járnak.

„A gyerekek esetében a tünetek minimálisak, szignifikánsan nem különböznek egy nátha tüneteitől, a tanárok esetében viszont más a helyzet. Bár szerencsére nem szorulnak kórházi ellátásra, életkorukkal arányosan egyre rosszabbul érzik magukat”

– magyarázta Horányi Gábor a 24.hu-nak.

A főigazgató arról is beszélt, hogy először egy nyolcadikos osztály tagjainál mutatták ki a fertőzést, majd a tesztelések során kiderült, hogy a gyerekek kétharmada és az osztályfőnök is fertőzött lett, de addigra már önkéntes karanténba vonultak. Szombaton jár le a két hét, ezért csütörtökön ismételten mintát vesznek tőlük, amennyiben az negatív lesz, akkor hétfőn visszatérhetnek az iskolába.

Olyan eset is előfordult, hogy egy tanár és az első osztályos lánya is fertőzött lett, ezért az osztályt hazaküldték, de mivel mindenkinek negatív lett a tesztje, folytatódhatott a tantermi oktatás. További fertőzötteket találtak az idősebb, 17-19 éves korosztály körében, de az osztálytársaik nem kapták el a betegséget, így azt feltételezik, hogy a kontaktok már korábban áteshettek rajta.

Horányi szerint sem a tesztelés, sem pedig maszkviselés nem ad 100 százalékos védelmet, így megpróbálnak egyensúlyt tartani a kettő között annak érdekében, hogy ne kelljen mindenkinek otthon maradnia.

„Az katasztrófa lenne”

– jelentette ki az igazgató, hozzátéve, hogy amennyiben túl sok tanár betegedne meg, vagy túl sok osztály kerülne karanténba, akkor elképzelhető, hogy be kell zárniuk az intézményt, de ezt szeretnék elkerülni.

Sikeresen vették a távoktatás akadályát a zsidó iskolák – Kibic Magazin

Három héttel a távoktatás elindulása után megkerestük a zsidó iskolák igazgatóit, hogy megtudjuk, miként sikerült az általuk vezetett intézményeknek átállniuk az otthoni oktatásra. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire voltak felkészülve egy ilyen feladatra, illetve hogyan látják a jövőt. Némi huzavona után március 13-án Orbán Viktor egy videóüzenetben bejelentette, hogy a közoktatási intézményeknek át kell állniuk a távoktatásra.

A járvány első hullámában a nagyobbaknál sikerült hatékonyan megoldaniuk az online oktatást, és bár az online forma sikeres volt az elemiben és az óvodában is, ezek a gyerekek nem önállóak, és otthontartásuk elképesztő terhet rakott ez a szülők vállára, így most ezt a két korosztályt próbálják különösen is védeni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp