Klubrádió vezérigazgatója: a frekvencia megszüntetése politikai ügy

A Klubrádió vezérigazgatója, Stock Richárd szerint „semmilyen jogalapja nincs annak a döntésnek”, hogy a hatóság nem hosszabbítja meg a 92.9-es frekvencián szóló rádió szerződését.

Nemzeti Hírközlési Hazóság döntése szerint a rádió hétéves működése során több alkalommal megsértette a médiatörvény rendelkezéseit, ezért a Klubrádió csak 2021. február 14-ig sugározhat a frekvenciáról.

Erre reagálva Stock az Azonnalinak azt mondta, „semmilyen komolyan vehető érvet” nem sorakoztatott fel az NMHH, amellyel megalapozható lenne a döntés. Szerinte a rádió minden rá vonatkozó szabályt betartott.

Stock Richárd

A vezérigazgató bejelentette, a Klubrádió „minden lehetséges eszközzel felveszi a harcot a Médiahatóság döntése ellen”. Szerinte a rádió lehetséges elhallgattatása „politikai ügy”, még ha az feltehetően jogi útra is terelődik.

Hivatalos értesítést és indoklást egyébként később várnak majd a hatóságtól, eddig ők is csak az NMHH honlapján megjelent közleményt látták.

A vezérigazgató szerint a Klubrádió sorsát nem ez a helyzet fogja eldönteni, mert a hallgatóktól függnek, és ha az eddigiekhez hasonlóan adakozni fognak, akkor lesz rádió, bár azt nem árulta el, hogy milyen formában tervezik a további működést a frekvencia megszűnése esetén.

A Klubrádió félévente szervezett adománygyűjtési akciói során több tízmillió forintot szoktak összeadni a hallgatók a rádió működésének biztosítására.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp