Egyre többen ajánlják fel adójuk egy százalékát a zsidó vallási szervezetek számára

Idén több mint 15 ezren döntöttek úgy, hogy az egyik zsidó vallási szervezetnek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Nyolc év után a reform közösségek újra gyűjthették a felajánlásokat.

Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a 2020-as 1%-os személyi jövedelemadó (szja) felajánlásokat. Idén bővült azoknak a technikai számmal rendelkező vallási szervezeteknek listája, amelyek jogosultak gyűjteni az 1%-os felajánlásokat. Az állam által elismert 32 egyházon kívül további 82 vallási szervezet vált jogosulttá a gyűjtésre.

Raj Ferenc, a Bét Orim rabbija

Közöttük a kér reform zsidó szervezet, a Bét Orim és a Szim Salom, amelyek most nyolc év elteltével gyűjthették ismét az 1%-ot. Az egyházügyi törvény 2011-es módosítása óta ugyanis 2012-től egészen az idei évig kizárólag az úgynevezett bevett egyházak gyűjthették a személyi jövedelemadó egy százalékából származó felajánlásokat.

A bevett egyházak közé pedig három zsidó vallási szervezet, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) került be. A két reform közösség viszont nem, így azok elestek az adófelajánlásokból származó bevételtől.

Idén azonban az Alkotmánybíróság korábbi döntése nyomán a kormány egy határozatában lehetővé tette, hogy 2020-tól kezdve a vallási egyesületek, a nyilvántartásba vett egyházak és a bejegyzett egyházak is a bevett egyházakkal együtt technikai számon gyűjthetik az szja 1 százalékos felajánlásokat.

A Bét Orim ennek köszönhetően 198 személy felajánlásából 1 707 588 forinthoz juthatott, míg a Szim Salom részére 372 felajánlásból 2 589 983 forint érkezett.

A bevett egyházak közül a tavalyi eredményhez képest Mazsihisz és a MAOIH valamivel több, az EMIH pedig valamivel kevesebb felajánlást kapott. A Mazsihisz idén 11 948 felajánlásból kapott 92 333 654 forintot, az EMIH 2656 felajánlásból 15 711 576 forintot, a MAOIH pedig 338 felajánlásból 2 463 813 forintot.

Összességében a zsidó vallási szervezeteknek 15 512 magánszemély ajánlotta fel az személyi jövedelemadója 1%-át, ami a tavalyi felajánlások számához képest közel 10 százalékos emelkedést jelent.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp