Közös közleményben magyarázza a három szervezet, hogy miért kerültek ált a JDC-től a Mazsihiszhez a holokauszt-túlélők gondozását ellátó MAZS Alapítvány alapító jogai.
„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) 2020. augusztus 30-i közgyűlésén az a döntés született, hogy a Mazsihisz átveszi a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS Alapítvány) alapító jogait. A megállapodás felhatalmazza a Mazsihiszt, hogy felügyelje a közösséghez tartozó holokauszt-túlélők és rászorulók szociális szolgálatának megszervezését” – áll a közleményben.

A közös közlemény szerint „a döntést hosszas előkészítő munka előzte meg, amelynek során a MAZS Alapítvány alapítója, az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) alapos mérlegelés után úgy döntött: a Mazsihiszt kéri föl arra, hogy a JDC-től átvegye az alapítói jogokat”.
A döntés „része volt a JDC nyolc éven át arra irányuló erőfeszítéseinek, hogy az általa alapított, zsidó szociális jóléti szervezeteket átadja Európában a helyi zsidó közösségek vezetésének, miközben továbbra is támogatja azokat”. „Magyarország, ahol a JDC három évtizede van jelen, az utolsó közösség ebben a folyamatban.”
A közleményből az is kiderül, hogy a JDC azért válaztotta ki a Mazsihiszt az alapító jogok átadására, mert „ez a legnagyobb és legjelentősebb magyarországi zsidó közösségi szervezet, és olyan intézményhálózattal rendelkezik, amely a közösségi szociális és egészségügyi rendszer fenntartható működését biztosítani képes”.
„A JDC kezdeményezését a Mazsihisz örömmel fogadta, hiszen a zsidó közösség a holokauszt-túlélők segítésén kívül mély elkötelezettséget érez szociálisan rászorult tagjainak gondozása, ellátása iránt” – írják.
A közös közleményben a szervezetek arra vonatkozólag is magyarázatot adnak, hogy mit jelent a gyakorlatban az alapítói jogok átvétele. Eszerint a Mazsihisz szabhatja meg a MAZS Alapítvány feladatkörébe tartozó szociális ellátások hosszú távú stratégiáját.
Az alapítói jogok átruházása a MAZS Alapítvány jelenlegi szociális szolgáltatásait viszont nem érinti, az Alapítvány változatlanul tovább folytatja munkáját a holokauszt-túlélők szolgálatában, ami a Claims Conference jelentős támogatásával valósulhat meg.
A közlemény szerint a változás továbbá a MAZS Alapítvány munkáját és szakmai tevékenységét sem érinti. A változások kizárólag az Alapítvány képviseleti szintjén történnek. A Mazsihisz vezetésével azonban „új tartalmakkal gazdagodik az Alapítvány által végzett szociális gondoskodás rendszere”.
A JDC ezzel a lépéssel nem vonul ki a hazai zsidó élet támogatásából, a közlemény szerint ugyanis „továbbra is segítséget nyújt a rászoruló zsidó családoknak és egyéneknek Magyarországon, támogatja a MAZS Alapítvány Családsegítő Szolgálatának működését, továbbá támogatást nyújt azon zsidó családok számára is, amelyeket a koronavírus-járvány gazdasági hatása erősen sújtott”.
„A JDC továbbra is támogatja a zsidó életet és vezetőket különféle helyi programok révén, mint például a Bálint Ház JCC, a szarvasi tábor, a Judafest és a Mozaik Hub”
– olvasható a közleményben.
„Azzal, hogy a jövőben a Mazsihisz gyakorolja az alapítói jogokat, lehetőség nyílik arra, hogy a Mazsihisz új szociális segélyezési formákat teremtsen, és jelentősen szélesítse az ellátási háló feladatköreit. Erre kiváló példa, hogy a jövőben a feladatkörbe bevonhatják a rászoruló másodgenerációs holokauszt-túlélők támogatását.”
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!