15 év után új igazgató a Bálint Ház élén

Fritz Zsuzsát Kenesei Marcell követi az igazgatói poszton. Az átalakulás érinti a kulturális központ működését is, melynek célja, hogy a Bálint Ház a helyi közösségek és támogatók segítségével függetlenül tudjon működni.

Fritz Zsuzsa 25 éve dolgozik a Bálint házban, az igazgatói posztot 15 éve tölti be. Szeptembertől Kenesei Marcell veszi át tőle az igazgatói feladatokat, de Fritz Zsuzsa továbbra is segíti a Bálint Ház munkáját az intézményen belül újonnan létrehozott Tudásközpont vezetőjeként.

Fritz Zsuzsa

„Nagyon sokat kaptam ettől a 15 évtől, a Háztól, tagoktól, partnerektől, csapatomtól. A zsák, amit most összecsomagolok és hazaviszek óriási és nehéz. Annyi szeretet, tanulás és öröm van benne, annyi hosszú és izgalmas nap, annyi közösségi pillanat. Hálás vagyok érte. S amit itt hagyok, remélem elég lesz utódomnak, az energikus, lelkes és tehetséges Kenesei Marcellnek, hogy építsen rá, hogy alaptéglának tekintse ahhoz a jövőhöz, amit ő épít majd a csapattal, partnerekkel, tagokkal”, írta Fritz Zsuzsa a Facebook-on közzétett személyes hangú levelében.

A bejegyzés szerint a JCC Budapest-Bálint Házban komoly átalakulás folyik, melynek célja, hogy a helyi közösségek és támogatók segítségével függetlenül tudjon működni. Az intézményt eddig főként a JDC Magyarország tartotta fenn, aki 25 év után most stratégiai partnere és támogatója a kulturális központnak.

Az új igazgató, Kenesei Marcell szintén közzétett egy levelet, amelyben azt írja, hogy az átalakuló intézményben „olyan stratégiát dolgozhatunk ki, amely fokozottabban veszi figyelembe a közösségünk jelenlegi, illetve jövőbeli tagjainak igényeit, azokra még hatékonyabban reflektál. Olyan partnerségeket alakíthatunk ki, amelyek legfontosabb értékeinken alapulnak és akár nemzetközi szereplővé is emelhetnek minket, mint ennek a régiónak a legnagyobb közösségi intézményét”.

Kenesei Marcell

A Bálint Házban ezentúl működik majd egy Tudásközpont, amely abban segít, hogy az emberek megtalálják útjukat a zsidósághoz, vagy tovább erősítse a tudásukat és kötődésüket a már aktív tagoknak. Ezen kívül létrejön egy Hálózati Központ is, amelynek köszönhetően még több partnert, ötletet, kezdeményezést fognak tudni becsatornázni a Bálint Ház tevékenységébe, hogy közös erővel a diaszpórában a legerősebb újjáéledő közösséggé fejlesszék a magyar zsidóságot.

Az eredeti bejegyzés itt olvasható:

https://www.facebook.com/notes/jcc-budapest-b%C3%A1lint-h%C3%A1z/15-%C3%A9v-ut%C3%A1n-%C3%BAj-igazgat%C3%B3-a-b%C3%A1lint-h%C3%A1z-%C3%A9l%C3%A9n/10224232573584334/

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp