A zsidózó történész kitüntetése miatt visszaadja a saját díját Szvák Gyula

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Ruszisztikai Intézet történész professor emeritusa a zsidókat a migránsokhoz hasonlító Raffay Ernő kitüntetése miatt határozott így. Szerinte, ha valaki komolyan veszi a hivatása humanista ethoszát, annak mernie kell tiltakozni egy ilyen döntés ellen.

Postán adta fel korábbi állami kitüntetését az EMMI-nek Szvák Gyula történész professzor, miután elfogadhatatlannak tartotta, hogy nemrég az antiszemita kijelentéseiről elhíresült Raffay Ernő augusztus 20-án megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Szvák Gyula egy publicisztikát közölt a döntésével kapcsolatban a nepszava.hu-n, ahol többek között azt írta, „migráns” édesanyja miatt adta vissza a díjat, aki olyan világcsavargó volt, hogy még Auschwitzot is megjárta.

Szvák Gyula

Szvák Gyula elfogadhatatlannak tartja Raffay előadását, amelyben arról beszél, hogy:

„Bejött egy migráns csapat, fölszaporodott, és kitúrt bennünket a pozíciókból a tudományban, az iskolában, az akadémiában, az egyetemen, a bankvilágban, a földbirtokban, a szakmákban, íme a tanulság emberek” (…) „A történelem tényleg ismétli magát. Ha beengedjük a migránsokat, mert liberálisok vagyunk, akkor az lesz a következménye, hogy kivernek bennünket a vagyonunkból, a pozíciókból, mindenhonnan. Ez egy nagyon érdekes dolog. Tudom, hogy ez antiszemitának tűnik, amit most mondok, de ez a tény”.

https://akibic.hu/2020/08/19/ujabb-zsidozo-tortenesz-kapott-allami-kituntetest/

Szvák szerint ez nettó az antiszemitizmus, amit nem lehet azzal mentegetni, ahogy a miniszter tette, hogy az egész életművet nézték, nem egy-egy félresikerült kijelentést, mert Raffaynál sok ilyen elfogadhatatlan mondat van az életműben.

Szvák Gyula írásában kifejti, hogy „a magukat mindig középre pozicionáló, „értéksemleges” történészeknek és híveiknek szánja” a cikkét, akik nem hajlandók bátran állást foglalni, akik a túlélésre játszanak, és ezzel támogatják az Orbán-kormány neo-horthysta emlékezetpolitikáját.

A történész professzor szerint azonban az embernek mindig van választása.

„Most sem kötelező, legfeljebb jövedelmező a hatalmi emlékezetpolitika szolgálata. És akkor számoljon el a hatalom a lelkiismeretével, ha kitünteti és ezzel legitimálja a gyűlöletbeszédet. A történész pedig merjen tiltakozni ez ellen, ha komolyan veszi hivatása humanista ethoszát.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp