Gyerekkori álmát valóra váltva ír történelmet az izraeli ex-kommandós kerékpárversenyző

Szombaton Guy Niv lesz az első izraeli, aki elindul a világ egyik legnagyobb sporteseményén, a Tour de France országúti kerékpárversenyen. Ráadásul egy izraeli csapat színeiben.

Tizenhárom évvel ezelőtt a bár micváját ünneplő Guy Niv ott állt a francia országutak mellett, és azt nézte hogyan száguldanak el előtte a világ legjobb országúti kerékpárosai. Azóta arról álmodott, hogy egyszer ő is köztük lehet majd. Szombaton, a 107. Tour de France rajtjánál Nizzában Niv álma valóra válik, és első izraeliként elindulhat a világ legrangosabb kerékpárversenyén.

Guy Niv

Az izraeli kerékpáros útja a francia körversenyig azonban egyáltalán nem mondható a legátlagosabbnak. Tizenévesen nem országúti, hanem hegyikerékpár versenyzőként szerzett hazájában érdemeket. 18 éves korában, amikor elérkezett a kötelező sorkatonaság ideje, megkapta a kiváló sportolói státuszt, amivel nyugodtan folytattathatta volna a versenyzést és úgyanúgy járhatott volna edzésekre minimális szolgálatteljesítés mellett, mint azelőtt. 

Igen ám, de Niv az Észak-Izraelben található Miszgáv régióból származott, ahol szinte elvárás, hogy a fiúk harcoló alakulatoknál szolgáljanak. A társadalmi nyomásnak engedve Niv úgy döntött lemond a profi sportolók fejlődése szempontjából elengedhetetlen különleges státuszról, és bevonul az izraeli hadsereg egyik kommandós elitalakulatába. 

Fél év szolgálat után azonban úgy érezte, valami hiányzik az életéből, és inkább az álma valóra váltására szeretne mégiscsak fókuszálni. Halasztást kért a katonai szolgálat alól,  újból edzésbe állt, sikerült dobogós helyezést elérnie az országos bajnokságon, és visszaszereznie a különleges sportolói státuszát. Így ismét csak a sportnak és a kerékpározásnak szentelhette az idejét.

A nagy lehetőség 2017-ben érkezett el, ekkor kezdett el toborozni az alig pár éve alapított Israel Cycling Academy nevű országúti kerékpárcsapat hegyibringásokat. Így került Guy Niv az izraeli sport egyik legígéretesebb projektjéhez. Már az első edzőtábort követően azt érezte, hogy nem esik nehezére az váltás az országúti kerékpárra, és profi karriert építhet magának ebben a sportágban, egészen a legmagasabb szintekig eljutva.

Nem a győzelem a cél

Az Israel Start-Up Nation az első izraeli csapat, amely elindul a Tour de France-on. A nyolc tagú csapatban egyetlen izraeli versenyző kapott helyet. Guy Nivre azért esett a választás, mert jól megy a hegyi szakaszokon, amelyek az idén az eddigieknél is jobban befolyásolhatják majd a verseny eredményének alakulását.

Az izraeli csapat azután nyerte el az indulás jogát, hogy tulajdonosa, a kanadai-izraeli milliárdos üzletember, Sylvan Adams tavaly megvásárolta az orosz Katusha World Tour licencét. Ezzel szintet lépett a korábban Israel Cycling Academy néven versenyző csapat.

Adams szerint a Tour de France-on való indulás célja elsősorban nem a győzelem, sokkal inkább az, hogy népszerűsítsék a kerékpársportot Izraelben, illetve hogy bemutassák azt az Izraelt a világnak, amelyet Adams „ismer és szeret”.

Jövő évtől az Israel Start-Up Nationt fogja erősíteni, a brit kerékpáros legenda, Chris Froome, aki korábban már négy alkalommal (2013, 2015, 2016, 2017) is megnyerte a francia körversenyt. Mivel az év végéig Froome az Ineos csapat tagja (amely egyébként nem indítja az idei Touron), ezért most még nem állhat az izraeli csapat rendelkezésére.

Az Israel Start-Up Nation így a következő versenyzőkkel indul a 2020-as Tour de France-on: Dan Martin (ír), André Greipel (német), Ben Hermans (belga), Hugo Hofstetter (francia), Krists Neilands (lett), Guy Niv (izraeli), Nils Politt (német) és Tom Van Asbroeck (belga).

Egy évvel később már ott volt az akkor éppen Jeruzsálemből rajtoló Giro d’Italia, a második legrangosabb kerékpárverseny indulói között. Rajta kívül egy másik izraeli versenyző, Guy Sagiv is a csapat tagja volt. Niv azonban egy betegség miatt annyira legyengült fizikailag, hogy pár nap után fel kellett adnia a versenyt, így csak a tévében láthatta, ahogy Sagiv történelmet ír Rómában, mint az első izraeli kerékpáros, aki befejez egy nagy háromhetes körversenyt.

Tavaly viszont már Niv is ott volt a befutók között a 2019-es Giron, ahol a 113. helyen végzett. Idén Franciaországban azonban az embert próbáló háromhetes verseny befejezésén túl Nivnek más céljai is vannak. Egyrészt a verseny alatt szeretne egy, de akár több szökésben is részt venni, hiszen az idei Tourt rengeteg izraeli fogja nézni, mivel ez az első alkalom, hogy egy izraeli csapat indul a versenyen. A szökésben lévő versenyzőket pedig jóval többször mutatja a kamera, mint a mezőnyben haladókat.

Guy Niv

Az így szerzett népszerűséget pedig arra használná fel, hogy kampányt indítson a biztonságos kerékpározásért az izraeli utakon. Ezzel Niv segíteni szeretné az országúti kerékpározás fejlődését az országban, mivel most sok szülő nem szívesen engedi el a gyerekét biciklistának, mert veszélyesnek tartja az izraeli utakon uralkodó állapotokat.

Hogy láthatjuk-e majd Guy Nivet az Israel Start-Up Nation csapat Dávid-csillagos mezében Párizsban a Tour de France befutóján, az a legkorábban a holnapi rajtot követően három hét és 3470 kilométer múlva fog kiderülni. Az idei, a koronavírus-járvány miatt két hónappal elhalasztott Tour de France szombaton 14:00 órakor rajtol el Nizzából. A versenyt az Eurosport élőben közvetíti.

(Haaretz, One, Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp