Szilágyi Stefánia sikeres portréfotós volt Magyarországon, 40 éves kora körül mégis úgy döntött, Thaiföldre költözik, ahol belevágott egy teljesen új szakmába, az ékszerkészítésbe. Most többek között zsidó ékszereket is tervez, mert állítása szerint nagy a hiány a kortárs judaikából.
Itthon elismert portréfotósként dolgoztál nagy magazinoknak, aztán saját vállalkozást is indítottál, ahol kifejezetten családi fotók készítésére szakosodtál. Miért döntöttél úgy a férjeddel négy évvel ezelőtt, hogy itthagyod az országot?
Elsősorban kalandvágyból. Azt gondoltam, itt az ideje, hogy minden egy kicsit másképp legyen, mint korábban volt. Az is óriási lépés lett volna, ha vidékre megyünk, de még izgalmasabbnak tűnt elköltözni a trópusokra. A fotózás és a portrékészítés továbbra is kedves számomra, de belefáradtam a vállalkozói lét nehézségeibe. Úgy éreztem, egy ponton túl ez nem a szabadságot adja, hanem egyfajta önkizsákmányolásról szól.
Mennyire érzed kiszámíthatatlannak a kreatív iparágakat?
Alkotóként nagyon ingoványos területre kerül ki az ember munkája. Előfordul, hogy kevés energiát teszünk bele valamibe, mégis nagy sikere lesz, máskor hiába minden erőfeszítés, mégsem az lesz a fogadtatás, amit várunk. Mindkét véglet nagyon megterhelő hosszú távon. Nem csak a kudarcot, de a sikert is nehéz elviselni, ha úgy érzem, nem dolgoztam meg érte. De az is lehet, ezt hívják imposztor szindrómának.
Ehhez képest arra számítottál, hogyha elmész, az nagyobb szabadságot és biztonságot jelent majd a számodra?
Nem volt konkrét célom, csak nagyon fáradt voltam. Azt sem bántam volna, ha semmit sem csinálok egy évig. A férjem motivációja épp az ellenkezője volt. Itthon irodai munkát végzett, és úgy érezte, nem tudja kihasználni a benne rejlő kapacitásokat. Őt egy korábbi utazásunk során elvarázsolta a rekreációs búvárkodás, és tudta, hogy ennek az oktatásával akar foglalkozni, ha kiköltözünk.
Hogyan választottátok ki a végcélt? Végeztetek-e előzetes terepmunkát?
Korábban voltunk egy ázsiai körúton, Bali nagyon tetszett nekünk és el is kezdtem tanulni indonézül. Oda viszont kutyát nem lehetett vinni, a Férjem viszont ragaszkodott a kutyusához. Egy másik alkalommal elutaztunk egy hétre Thaiföldre, ez az ország is tetszett nekünk, ráadásul a kutyánk szempontjából is jó úti cél volt.
Volt-e valami elképzelésetek arról, hogy miből fogtok kint megélni?
Összegyűjtöttünk annyi pénzt, hogy egy évig meg tudjunk élni belőle, és arra gondoltunk, hogy ennyi idő alatt majd kialakul valami.
Bejött-e ez a terv? Így visszatekintve, jó döntés volt-e, hogy elmentetek?
Persze, bár jelen helyzetben nehéz érvényes egyenleget húzni a járvány miatt. A turizmus most romokban hever, és ez a bevételeinket is befolyásolja. De a járvány előtt nagyon jó életünk volt. Ékszereket kezdtem el gyártani és forgalmazni, ebben épp annyi kihívás volt, amennyi jól esett. Egyszerű, de nyugodt helyen élünk, a feszültségnek olyan alacsony foka van itt, amit Budapesten nehéz elképzelni.
Régen számomra óriási dilemma volt, hogyan lehet kis életet élni. Az otthoni életem ezer szálon futott, és alig bírtam vele lépést tartani. Úgy éreztem, az egész életem létfontosságú, mégis totálisan érdektelen ügyeken múlik.
És az elismertség nem hiányzik?
Évente egy vagy két hónapot Budapesten vagyok, és ezekben az időszakokban nagyon jól feltöltődöm ilyen szempontból. Az vendégeim hazavárnak és visszajárnak hozzám, ilyenkor újra láthatom a műteremben a gyerekeket, akiket picike koruktól fotózom. Ebben tényleg jó sütkérezni. Az általam készített ékszereket is szeretik a vevők, otthoni vásárokon szoktam árulni őket, és néhány boltban is megtalálhatók.
Kint beletanultál egy teljesen új szakmába, az ékszerkészítésbe. Honnan jött az ötlet? És eredetileg is úgy tervezted-e, hogy majd online tanulod ki ezt a mesterséget?
Az ékszerkészítés már régóta érdekelt, és korábban beiratkoztam egy-egy ilyen nyári tanfolyamra is, de aztán nem vágtam bele egészen a kiköltözésünkig. Én kifejezetten betonékszerekkel foglalkozom, ahol nagy szerep jut a formák kombinációjának. Engem nagyon inspirál, ha vannak határok, ráadásul a geometriát, az egyszerű, tiszta vonalakat is nagyon szeretem. Ez az egész nem üzleti vállalkozásként indult, hanem egyszerűen meg akartam tanulni betonékszert készíteni. Imádok kísérletezni, az egész munka nagyon szórakoztató. Aztán rájöttem, talán tudok ebből pénzt is keresni.
Úgy tudom, egy időben zsidó tematikájú ékszereket is készítettél. Honnan jött az ötlet és hol lehet megvásárolni ezeket a tárgyakat?
Minden művészeti ágnak van kortárs változata, viszont a kortárs judaika nagyon ritka. Utána néztem, mi a mai trend a kortárs zsidó ékszerek terén, nagyon izgalmas alkotásokat találtam, de betonból nem volt semmi. Aztán a munkáim alapján megkeresett Schőn Edina, és az ő felkérésére kezdtem el zsidó ékszereket készíteni, amelyeket a Wesselényi utcában lévő üzletében értékesített, és sikerük lett. Sajnos a járvány miatt be kellett zárni a boltot, úgyhogy ez a munka egyelőre szünetel, de az ékszereim jelenleg kaphatóak a Judapest nevű webshopjukban.
A zsidóság egyébként mennyire része az életednek? Valamilyen szempontból fontos-e ez az identitás?
Vallásos életet nem élek, de a gyerekkorom miatt a közösségi életem a pesti zsidó kortársaimmal összenőtt. Tinédzserként madrich voltam Szarvason, jártam a Somer és a Habonim közösségeibe, a Goldmark terem hanuka bulijaira. A zsidóság vallási és kulturális része kikopott az életemből, de a barátok megmaradtak.
Tehát identitásom csak olyan szinten van, hogy nem szeretem, ha támadják a zsidókat, de például Izrael jelenlegi politikájával nem mindenben értek egyet.
Van szerinted olyan értékközösség, amely összeköt bennetek a pesti zsidó barátaiddal?
Nem gondolom, hogy elsősorban vallási alapú a közösség, amivel értékközösségben érzem magam. Inkább érzem, hogy a nagyvárosi lét és a szabadgondolkodás lehet a két közös többszörös a környezetemmel. Nyilván van, aki úgy gondolja, hogy ez a pesti zsidó közösség szinonimája, de szerintem nem, ez az attitűd nem segít semmiben.
A koronavírus járvány mennyiben változtatott az életeteken?
Megállt az életünk minden dimenziója. Azért próbálunk optimisták maradni, mert itt jó életünk volt, nem szívesen adjuk fel. De most úgy érezzük, kicsúszott a kezünkből az irányítás. 4 éve a saját döntésünkből jöttünk ide, viszont az is lehet, hogy ezúttal kényszerhelyzetbe kerülünk és azért kell máshol folytatnunk az életünket.
Az ékszerkészítés helyett most mit tudsz csinálni?
Jelenleg gerilla pék vagyok, ami annyit tesz, hogy ráültem a kovászos kenyér hullámra, és az otthoni barátaim receptjei alapján főként kenyeret sütök, amit az itteni franciák, angolok, oroszok és hollandok imádnak.
Ha haza kellene jönnötök, el tudod-e képzelni, hogy itthon úgy élj, hogy a kellemetlen elvárások ne nyomasszanak annyira, mint régen?
Fogalmam sincs. Ha itt ellehetetlenül az életünk, akkor váltani kell, jobb lenne uj dolgokba fogni, mint visszatérni a régi életünkbe. De ha csak azt nézem, mihez lenne kedvem, akkor szívesen költöznék valahova vidékre.
Van olyasmi, amit szerinted érdemes lenne megtanulnunk az ázsiai népektől vagy inkább a thai-októl?
Mindenképpen! A nyugalmat.
Itt nagyon tiszteletlen dolog a türelmet elveszítve beszélni bárkivel. Mindeközben az emberek valóban nem is kapják fel a vizet egykönnyen. Egy kis ügyetlenkedés, vagy félreértés könnyedén el van simítva vagy feloldják a problémát egy kis nevetéssel.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
