A judaizmus mindenkori célja, hogy szolidáris közösségekben éljünk

A jótékonykodás micvája arra kötelezi a zsidó embert, hogy adománnyal segítse meg szűkölködő embertársát, olvashatjuk a Tóra most esedékes hetiszakaszában.

„A segítségnyújtás változó formái (beteg, idős, munkaképtelen vagy általánosságban a nélkülöző emberekhez való viszony) sokat elárulnak egy társadalom működéséről, etikájáról. A rosszabb helyzetbe került emberek segítése univerzális, egyidős az emberiséggel” – olvasható a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Facebook-oldalán megjelent szövegben.

Az írás a cedaka jelentésével is foglalkozik, ami a zsidó vallástudományi szempontból vizsgálva: „társadalmi, szociális igazságosság”. Megjegyzi, hogy tulajdonképpen a zsidó társadalometikáról van szó, melynek megvalósítása nagy hatással volt a keresztény-zsidó kultúrkörre. 

A szöveg szerint a cedakát a társadalmi igazságosság koncepciója hatja át, ezáltal lesz jog és kötelesség is egyben. A társadalom eszerint akkor működik igazságosan, ha az abban élő kiszolgáltatott, elnyomott embereket megvédjük, segítjük őket felemelkedni; ha annyit adunk, amennyitől nem rosszabbodik saját egzisztenciánk, de azért megérezzük.

A cedaka preferált alkalmazása, magasabb szintje az anonim, nem hivalkodó, szerény adakozás, amelyet azonban nyílttá is lehet tenni, ha ez másokat is adakozásra ösztönöz.

Végül pedig az írás kitér arra, hogy a kiterjedt szociális hálónak mindenki részese: az is, aki megteheti, adományokkal támogathatja a segítő egyletek munkáját,  és az is, aki rászorult, és ezek segítségével kerülhet olyan helyzetbe, hogy adományozhasson. A judaizmus mindenkori célja, hogy szolidáris közösségekben éljünk, akár globális értelemben is: mindannyian, zsidók és nem-zsidók egyaránt.

A Kibic Magazin a koronavírus-járvány következményeként most éppen a rászorulók oldalára került. Ezért arra kérjük olvasóinkat, illetve a zsidó közösség tagjait, hogy támogatásukkal segítség munkánkat, hogy biztosítani tudjuk a Kibic Magazin hosszabb távú működését. Ezért indítottunk adománygyűjtő kampányt az Adjukössze segítségével. 

Minden segítséget előre köszönünk! A támogatásokat erre az oldalra kattintva lehet hozzánk eljuttatni:

Adjukössze – Egy független zsidó hang – Segítsd a Kibic megmaradását!

A koronavírus miatt a Kibic Magazin is nehéz helyzetbe került. Hogy az év végéig működni tudjon az egyetlen hazai zsidó közösségi portál 2 000 000 forintra lenne szükségünk. Ezért indítunk most adománygyűjtést. Bizonyára sokszor, sok helyen olvastad az utóbbi időben, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került médiumok anyagi segítséget kérnek a további működéshez.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp