Hogyan lett a Siratófal a zsidóság legszentebb helye?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Siratófalnál imádkozó zsidók látványa ma már úgyanúgy hozzátartozik Jeruzsálem városképéhez, mint a Sziklamecset aranykupolája vagy a Szent Sír-templom. Ez azonban nem mindig volt így.

Nemrég emlékezett meg a világ zsidósága a jeruzsálemi szentély pusztulásáról. A tisa beáv, azaz áv hó kilencedikén megtartott gyásznap központi eseménye idén is a Siratófal előtti téren zajlott. Amikor bárhol a világon a zsidók legszentebb helyéről esik szó, száz emberből valószínűleg kilencvenkilencnek rögtön a Siratófal jut az eszébe. 

Ima a Siratófalnál

Ez azonban nem mindig volt így. Az izraeli nemzeti könyvtár blogján nemrég megjelent írásból az is kiderül, hogy mikor és hogyan lett a Siratófal a zsidó nép legszentebb helye.

 A Siratófal, héberül hakotel hamaaravi (a nyugati fal) nem más, mint egyike azon négy támfalnak, amelyeket Heródes építtetett a Templom-hegy és a rajta lévő szentély-komplexum kibővítése idején. Arról, hogy Júdea uralkodója mennyit fektetett a templom építésébe, a Babilóniai Talmud következő sorai árulkodnak: „Aki nem látta Heródes építményét, nem látott még szép építményt életében”. 

Az időszámításunk szerinti 70. esztendőben azonban a rómaiak felgyújtották a szentélyt, miközben leverték a római-zsidó háborúként ismert felkelést és elfoglalták Jeruzsálemet. A szentélyből a pusztítást követően nem sok minden maradt, csak az épület nyugati fala állt még felismerhető formában. Ezt a falat valószínűleg még azok a zsidó vallástudósok is láthatták, akik a Midrásban a szentély nyugati faláról oly módon értekeztek, hogy azt nem lehet elhagyni. Általában erre a szövegre szokás hivatkozni a Siratófal szentségét illetően.

Ez a megmaradt fal állt ugyanis a legközelebb a létező legszentebb dologhoz, és csodával határos megmaradása csak megerősítette ebben a minőségében. A szentély nyugati fala legkésőbb a 7. századig állhatott, ekkor építették fel ugyanazon a helyen a muszlimok a Sziklamecsetet. 

A Siratófal

A szentély nyugati falának pusztulása után maradt tehát a Templom-hegy nyugati támfala, ami viszont nem az egyetlen fal, amely fennmaradt az óvárosban. A déli és a keleti támfal ugyanis szintén áll még Heródes hatalmas építményéből. Csak az északi fal nem maradt meg teljes egészében. A déli és a keleti fal pedig beleépültek magába az óvárost körülvevő falba, az Arany kapu például, ahol majd egyszer a messiás belép a városba, a keleti falban lett kialakítva.

Különféle régi szövegek említik a Templom-hegyen és a környékén imádkozó zsidókat. Egy 11. századi forrás például konkréten a nyugati falnál történő imádkozásról szól, de az ima a leírás alapján a Siratófal egy másik részén történhetett, és nem azon, amelyet ma szenthelyként tisztelnek. Egy másik, 12. századi szöveg szerzője szintén zsidókat vélt látni a nyugati falnál imádkozni, de valamiért azon a helyen az Arany kaput is beazonosította, ami pedig a keleti falban található. Akkoriban ráadásul alig éltek zsidók Jeruzsálemben.

Egy 14. századi utazó már arról számolt be, hogy zsidók imádkoztak az összes fennmaradó támfalnál, tehát nem csak a Siratófalnál. Ezt támasztják alá azok a kőbe vésett üzenetek is, amelyek az összes támfalban megtalálhatók. Korábban ugyanis ez volt a szokás a szenthelyekre zarándokló zsidók körében. 

Csak a 17. századtól kezdenek egyértelmű beszámolók születni arról, hogy a zsidók a Siratófalnál imádkoznak. Először csak magányos imádkozókról, később már csoportos imákról is írtak. A zsidók kezdetben csak ritka alkalmakkor, leginkább tisa beáv idején látogatták a Siratófalat, majd egyre népszerűbb lett ott imádkozni az egész zsidóság számára. 

Zsidók imádkoznak a Siratófalnál 1870-ben

De miért pont a nyugati fal lett a nyerő, ha a többi fal is áll még? Erre a kérdésre a blog szerzője két válasszal is szolgál. Az egyik ahhoz, a már fentebb említett, a Midrásból származó idézethez vezethető vissza, amelyben a nyugati fal szentségéről írnak a vallástudósok, akik valószínűleg még nem a nyugati támfalról, hanem a szentély megmaradt nyugati faláról értekeztek. 

A másiknak pedig egy ennél sokkal prózaibb oka van. A 15. században a jeruzsálemi zsidók elhagyták a Sion-hegyen lévő lakónegyedüket, és egy új helyre költöztek az óváros dél-keleti csücskébe, a mai zsidó negyedbe. Ehhez pedig a Siratófal volt a legközelebbi megmaradt támfal, ami nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy ez legyen a helyi zsidók kedvelt imahelye. Egy 16. századi földrengés következtében pedig újabb részek váltak elérhetővé a Siratófalból, így kialakítva a ma is ismert helyszínt. 

A Siratófalnál való imádkozás szokásai folyamatosan változtak. A ma népszerű cetlik dugdosása a kövek közé csak a 19. században jelent meg, és akkor lett széles körben elfogadott, amikor a britek megtiltották, hogy az imádkozók magukba a kövekbe véssenek üzeneteket. De az is változott például az Oszmán időszakhoz képest, hogy az ortodoxok körében már nem elfogadott, hogy nők és férfiak együtt imádkozzanak a Siratófalnál.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp