Októberben kezdhetik embereken tesztelni az izraeli koronavírus-vakcinát

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Beni Ganz védelmi miniszter azután tett bejelentést, hogy ellátogatott a felügyelete alatt álló biológiai kutatóközpontba. Az izraeli lehet a világon az ötödik olyan fejlesztés, amely eljut ebbe a fázisba.

Az őszi ünnepeket követően kezdhetik meg az állami fenntartású Izraeli Biológiai Kutatóintézet által kifejlesztett védőoltás embereken való tesztelési fázisát. Ezt Beni Ganz jelentette be, miután ellátogatott a Nesz Ciona városában működő intézetbe, adta hírül a Ynet.

A miniszter elmondta, hogy nagy reményeket fűznek az intézetben kifejlesztésre kerülő vakcinához. Valamint hozzátette, hogy a humánkísérleteket az egészségügyi minisztériummal összehangolva, szigorú orvosi felügyelet mellett fogják végrehajtani.

Smuel Sapira, a Biológiai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy a vakcina már kezükben van, és jelenleg a fejlesztési fázisnak megfelelő lépések szerint haladnak. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a rágcsálókon való tesztelést követően bizakodóan nyilatkoztak a szakemberek.

Hörcsögökön már működik egy izraeli kutatóintézet koronavírus elleni vakcinája – Kibic Magazin

A kormányzati fenntartású Izraeli Biológiai Kutatóintézet által kifejlesztett védőoltás a tél végére elkészülhet, amennyiben a héten engedélyt kapnak a humán kísérletek elkezdésére. Az Izraeli Biológiai Kutatóintézet munkatársai jelenleg az egészségügyi minisztérium engedélyére várnak, hogy megkezdhessék az általuk kifejlesztett oltóanyag embereken való tesztelését. A kutatók a vakcina elkészítéséhez az emberre veszélytelen vesicularis stomatitis vírust (VSV) használták fel.

Eddig négyféle koronavírus elleni vakcina jutott el a fejlesztés végső fázisába: a brit-svéd AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös oltóanyaga, a kínai Sinovac cég vakcinája, amelyet Brazíliában fejlesztenek, az amerikai Moderna, amely elsőként kezdte meg a klinikai teszteléseket, illetve az orosz állami Gamaleya Intézet által előállított védőoltás, amelynek az év végére ígérik a tömeggyártását.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp