Virtuálisan bejárható a nagykanizsai zsinagóga

A város turisztikai fellendítésének érdekében hamarosan létrejövő alkalmazáshoz készült el több nevezetesség, köztük a zsinagóga háromdimenziós épületbejárása.

A virtuálisan bemutatandó épületek között szerepel a Thúry György Múzeum, az Alsóvárosi templom és a közel kétszáz éves zsinagóga, írja beszámolójában a zsido.com. A 3DIM együttműködő partnere, a Fantastigo felkérésére készítette el a zsinagóga „beszkennelését”, amit erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.

A nagykanizsai zsinagóga belülről

A portál írásából az is kiderül, hogy a nagykanizsai zsinagógát 1821-ben avatták fel. A ma is látható frigyszekrényt pedig Dr. Horschetzky Mór, a korszak megbecsült orvosa és Tachauer nagykereskedő rendelte meg egy évvel korábban a bécsi Hoffmann és Preiszach cégtől. Az épületet a 19. században folyamatosan bővítették, orgona és több karzat is került a zsinagógába.

A főbejáratnál 1921-ben állították fel a 77 hősi halált halt első világháborús nagykanizsai izraelita katona emlékművét. 1944-ben a zsidókat a városi gettóba zsúfolták, majd az országban az elsők között deportálták őket Auschwitzba.

Nagykanizsában ugyan működik zsidó hitközség, a rossz állapotban lévő zsinagógát azonban már egy ideje nem használják. A virtuális bejárást készítők az oldalukon meg is jegyezték, hogy az épület rossz állapota miatt csak az oldalsó bejáraton tudtak bemenni a zsinagógába, a felső szintekre való közlekedés viszont csak az épület másik oldaláról volt lehetséges.

A zsido.com cikke egy érdekességre is felhívja a figyelmet, miszerint a virtuális bejáráson, a második emeleti, déli női karzaton négy cirill betűs felirat látható. Közöttük idézet Sztálintól és részlet az 1944–1977 között használt szovjet himnuszból.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp