Magyar zsidó írónő nyerte sci-fi irodalom Oscar-díját

A Hugo-díj a világ egyik legrangosabb elismerése ebben a műfajban, amelyet magyar szerző még soha nem nyert el korábban.


A Hugo-díj egy művészeti díj, amelyet minden évben a World Science Fiction Society küldöttei ítélnek oda a megelőző naptári évben a science fiction és a fantasy műfajában született művekért és elért eredményekért. A díjat Hugo Gernsbackről, az Amazing Stories című sci-fi magazin alapítójáról nevezték el.

A Hugo-díjat először 1953-ban osztották ki, eddig magyar író még nem nyerte el, korábban Lisa Goldstein magyar származású amerikai írónő került hozzá közel 1988-ban, de a novella kategóriában végül mégsem ő nyert.

A szombat éjjeli díjkiosztón a rajongó írók (fan writer) kategóriában Takács Bogi kapta meg a díjat. A szerzőről itthon nem lehet sokat olvasni a sajtóban. A Wikipédia szerint magyar, zsidó, agender és transznemű besorolást használja magára, és írt már olyan zsidó témájú munkát is, amelyet a Tóra inspirált. A Hugo-díjas elbeszélésében egy nemtelen, alakváltó szellem száll harcba az erdejébe betolakodó idegenekkel.

A győri születésű Takács Bogi jelenleg Amerikában egy középnyugati kisvárosban él, angolul ír, állítása szerint leginkább online vesz részt a sci-fi életben, írói karrierje mellett szerkesztőként is aktív: jó néhány magazinon és antológián dolgozott már, és évek óta szerkeszti a Transcendent című antológiasorozatot is, amelynek egyik kötetét jelölték a Locus-díjra, a Lambdát pedig el is nyerte.

Takács Bogi az ELTE pszichológia és elméleti nyelvészet szakán szerzett diplomát, majd az Iowa Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. A Facebook bejegyzései szerint idén júniusban kapta meg az amerikai állampolgárságot.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp