Az 1936-os berlini olimpiát ünneplő videót tweetelt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság

A videót az „együtt erősebbek vagyunk” szlogennel posztolták egy sorozat részeként, amely az Olimpiai Játékok által képviselt egységről és szolidaritásról szólt.

A bizottság azóta eltávolította a szöveget és a videót, amiért elnézést is kért. Egyes kommentelők azonban kifogásolták, hogy az Olimpiai Bizottság még soha nem kért elnézést azért, hogy a nevét adta az 1936 berlini játékokhoz.

Az 1936-os olimpiát ugyanis a nácik arra használták, hogy segítségével terjesszék a saját propagandájukat, és Németországot mintaországként mutassák be.

A videót múlt csütörtökön tették közzé, pontosan egy évvel azelőtt, hogy a következő olimpiára Tokióban sor kerül majd 2021-ben, amelyet a koronavírus járvány miatt kellett eltolni, írja a jta.org.


Az Auschwitz Múzeum és Emlékhely is elítélte az olimpiai bizottság tweetjét.

„A náci diktatúra két hétig azt játszotta a világ előtt, mintha nem egy rasszista és militarista elven működő rendszer volna. Jó benyomást akart tenni a külföldi vendégekre a játékok segítségével, és magát egy békés és toleráns országként tüntette fel”, írták. „Az olimpia után erősödött fel a német expanzionizmus, a zsidók és mások üldözése.”

A filmben szerepelt Jesse Owens fekete amerikai sportoló is, akiről azt írták, hogy az USA-ban szenvedett a rasszista szegregációtól, de a berlini olimpián egyenlő partnerként léphetett fel és versenyezhetett másokkal. A bizottság tweetje egyáltalán nem tett említést a nácikról és Hitlerről.

Az olimpiai bizottság második tweetjében arról írt, hogy az amerikai Holokauszt Emlékhelyhez és Múzeumhoz fordulnak azért, hogy mélyebben informálódjanak az 1936-os olimpiáról.

Kapcsolódó cikkünk:

A magyar zsidó sportoló, aki Hitlert is felbosszantotta – Kibic Magazin

Kárpáti Károly horogkeresztes zászlók között nyerte meg olimpiai bajnoki aranyérmét 1936-ban Berlinben. Szabadfogású birkózásban addig nem volt első helye Magyarországnak, így Kárpáti történelmi győzelmet ért el. Kellner Károly néven Egerben született 1906-ban egy nyolcgyerekes családba, Szabolcsban nevelkedett. Debrecenben került közel a sportághoz, mert a lakásuk abban a házban volt, ahol a DTE birkózóterme.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp