Ima alatt letakarják a keresztény kegytárgyakat a Hagia Sophiában

Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, hogy Törökország nemrég mecsetté nyilvánította az isztambuli Hagia Sophia bazilikát. A törökök szerint azonban az épületre vonatkozó döntések teljes egészében Törökország belügyét képezik.

Az üggyel kapcsolatban Törökország olaszországi nagykövete, Murat Salim Esenli nyilatkozott a héten, és elmondta, hogy csak Isztambul városában nyolcvankilenc templom működik, örmény, katolikus, ortodox, anglikán templomok, valamint huszonegy zsinagóga.

“Félrevezető tehát azt állítani, hogy Törökország nem tartja tiszteletben a vallásszabadságot, kizárólag a Hagia Sophia ügyére hivatkozva” – vélte Ankara olaszországi diplomáciai képviselője.

Hagia Sophia

A nagykövet kijelentette, hogy a bazilika átalakítása Törökország szuverén jogának számít: a döntés “jogilag megalapozott és nem kirekesztő, mivel a bazilika mindenki, keresztények és muzulmánok előtt is nyitva marad” – mondta.

Hozzátette, az egyetlen különbség az lesz, hogy a Hagia Sophiába belépőknek le kell majd venni cipőjüket, elválasztják a férfiaknak és nőknek fenntartott tereket, és a nőknek le kell fedni fejüket, ahogyan a bazilikától nem messzi Kék Mecsetben is ugyanezek a szabályok érvényesek. Kifejtette, a Hagia Sophia a világörökség részének számít, és Törökország tudja, milyen kritériumokat kell teljesíteni ahhoz, hogy az épület az UNESCO listáján maradjon.

A Hagia Sophia belülről

Ezzel egy időben Törökország illetékes minisztere bejelentette, hogy a mecsetté átalakított bazilikában letakarják a keresztény kegytárgyakat, valamint a Hagia Sophia a muszlim vallási szertartások alatt nem lesz látogatható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp